Futsal: kétgólos előny után kikaptunk a törököktől az Eb-selejtezőn

Vágólapra másolva!
2011.02.24. 19:53
Címkék
A magyar futsalválogatott csütörtökön kora este 3–2-es vereséget szenvedett Törökországtól a Harkivban rendezett Európa-bajnoki selejtező-minitornán.

Nem kezdődött rosszul számunkra a találkozó: a negyedik percben Csopaki István találatával már 1–0 állt az eredményjelzőn. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, mindkét csapat előtt adódtak helyzetek, de Reveland Zoltán védéseivel a mieink továbbra is őrizték egygólos előnyüket.

Gyurcsányi Zsolt még a szünet előtt megszerezte a magyarok második gólját, a második játékrész azonban nem várt fordulatot eredményezett: a törökök kevesebb mint két perc alatt egalizálták az állást. Nem elégedtek meg ennyivel a törökök, a 38. perc végén újra zörrent Reveland hálója, így a végeredmény 2–3 lett.

Az ötös csoport másik mérkőzésén Ukrajna 4–3-ra nyert Belgium ellen, így válogatottunk jelenleg az utolsó, negyedik helyet foglalja el a tabellán egy kör után. Pénteken 15 órától Belgiummal mérkőzünk meg.

FUTSAL EURÓPA-BAJNOKSÁG
SELEJTEZŐ-MINITORNA, HARKIV
MAGYARORSZÁG–TÖRÖKORSZÁG 2–3 (2–0)
MAGYARORSZÁG: Reveland – Németh P., Lódi, Gyurcsányi, Csopaki. Cs: Pallai, Nagy T., Peczár, Rábl, Harnisch, Dróth, Simon Á.
A magyar gólszerzők: Csopaki (4.), Gyurcsányi (20.)
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Ukrajna 1 1 4–3 3
2. Törökország 1 1 3–2 3
3. Belgium 1 1 3–4 0
4. Magyarország 1 1 2–3 0
Legfrissebb hírek

Bravúr! Fucsovics legyőzte a második kiemeltet Winston-Salemben

Tenisz
1 perce

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
20 perce

Piros Zsombor bejutott a második fordulóba a US Open selejtezőjében

Tenisz
38 perce

Kerkez Milos is bekerült az előző idény PL-csapatába a játékosok szavazatai alapján

Angol labdarúgás
54 perce

Sulyok Tamás a Magyar Érdemrend nagykeresztje kitüntetést adta át Thomas Bachnak

Egyéb egyéni
1 órája

La Liga: Real Madrid–Osasuna

Spanyol labdarúgás
1 órája

BL-playoff, 1. mérkőzés: Ferencváros–Qarabag

Bajnokok Ligája
1 órája

Visszavonult az ötszörös All Star-játékos, John Wall

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik