Északi összetett: Lamy-Chappuis nagy lépést tett a vk-címvédés felé

Vágólapra másolva!
2012.02.19. 13:33
Címkék
A németországi Klingenthalban folytatódott az északi összetett versenyzők világkupa-sorozata. A vasárnapi Gundersen-verseny győzelmét a francia Jason Lamy-Chappuis szerezte meg az osztrák Bernhard Gruber és a cseh Tomas Slavik előtt.
A rossz időjárási körülmények miatt nem tudták megrendezni délelőtt a síugrást, ezért a szombati selejtező eredményei alapján vághattak neki a 10 km-es sífutó távnak a versenyzők. Azt a norvég Havard Klemetsen nyerte, de mindössze két másodperccel rajtolhatott korábban, mint a cseh Tomás Slavík, és nyolccal előzte meg a szombati bronzérmes Bernhard Grubert. A mezőny szorosságát jól jellemezte, hogy az első tizenhat versenyző egy percen belül rajtolt. Köztük volt az összetett világkupában vezető francia Lamy-Chappuis is, aki 42 másodperces hátránnyal indult, amit azonban viszonylag gyorsan ledolgozott, s honfitársa, Francois Braud, valamint Gruber és Slavik kíséretében meg is lépett a többiektől. Másfél kilométerrel a cél előtt, egy nagy emelkedőn aztán őket is faképnél hagyta. Végül 15 másodperces előnnyel ért célba üldözői előtt, akik közül Gruber bírta a legjobban a hajrát, de végül Slavík is a dobogóra állhatott. Mivel az összetett világkupában a Lamy-Chappuist üldöző japán Vatabe Akito 18., a norvég Mikko Kokslien pedig csak a 21. lett, így a francia jelentősen növelte az előnyét.
ÉSZAKIÖSSZETETT-VK, KLINGENTAHL (NÉMETORSZÁG)
GUNDERSEN-VERSENY
1. Jason Lamy-Chappuis (francia) 24:45.4
2. Bernhard Gruber (osztrák) +15.0
3. Tomás Slavík (cseh) +16.0
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Jason Lamy-Chappuis (francia) 1263
2. Vatabe Akito (japán) 926
3. Mikko Kokslien (norvég) 794
ÉSZAKIÖSSZETETT-VK, KLINGENTAHL (NÉMETORSZÁG)
GUNDERSEN-VERSENY
1. Jason Lamy-Chappuis (francia) 24:45.4
2. Bernhard Gruber (osztrák) +15.0
3. Tomás Slavík (cseh) +16.0
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Jason Lamy-Chappuis (francia) 1263
2. Vatabe Akito (japán) 926
3. Mikko Kokslien (norvég) 794




Legfrissebb hírek

„Bennünk élő történelem” – bemutatták a női kézilabda-válogatott új mezét

Kézilabda
4 perce

ATP-vb: De Minaur két szettben verte Fritzet

Tenisz
11 perce

Világbajnok és Európa-bajnok magyar kézilabdázókat köszöntöttek

Kézilabda
21 perce

Vb-selejtező: az MSÚSZ megtartotta a tudósítók ebédjét Jerevánban

Foci vb 2026
21 perce

Pétervári-Molnár Bendegúz bekerült az Európai Olimpiai Bizottság sportolói testületébe

Egyéb egyéni
58 perce

Guricsné kalandja az egymárkás éremmel

Népsport
1 órája

LA 2028: változik, de még nem végleges a vízilabdatornák lebonyolítása

Vízilabda
1 órája

Olvasóink megint kihagyták Bollát – így küldenék pályára a mieinket Jerevánban

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik