Alpesi sí: Hirscher duplázott és bejelentkezett az összetett vk-ért

Vágólapra másolva!
2012.02.19. 12:52
Címkék
A bulgáriai Banszkóban folytatódott a férfi alpesi sízők világkupa-sorozata, amelyben vasárnap műlesiklóversenyt rendeztek. A győzelmet az osztrák Marcel Hirscher szerezte meg, honfitársa Mario Matt és a svéd Andre Myhrer előtt.
Az első futamban a szombati óriás-műlesiklást is megnyerő Hirscher volt a leggyorsabb, de mindössze hat századdal Myhrer és egy tizedmásodperccel a német Felix Neureuther előtt, de Matt, az olasz Stefano Gross és az ugyancsak osztrák Manfred Pranger is egy másodpercen belül ért célba. Amikor utóbbi sorra került a második futamban, akkor a német Fritz Dopfer állt az élen (ennek a futamnak a legjobb ideje a svéd Mattias Harginé volt), s maradt is, mert az osztrák – bár az utolsó előtti időmérő pontnál még vezetett – a végén csak nyolcadikként ért célba. Gross viszont egy remek futam után négy tizedmásodperces előnnyel vette át a vezetést, ám sokáig nem örülhetett, mert Matt 23 százados előnyéből 74-re javított a célig. Nem így Neureuther, aki a legelső kapura lépett rá, ami után természetesen kénytelen volt feladni a versenyt. Myhrer ugyan célba ért, de négytizedes előnyéből ugyanennyi hátránnyal ért célba, igaz, ez is elég volt a második helyhez, amikor már csak Hirscher volt hátra. Neki 45 század volt az előnye honfitársával szemben, amelynek a kétharmadát eladta, de így megszerezte a győzelmet, aminek köszönhetően az összetett világkupában is feljött a második helyre, a sérült Ivica Kostelic mögé 18 pontos hátránnyal.
ALPESISÍ-VK, BANSZKO (BULGÁRIA)
FÉRFI MŰLESIKLÁS
1. Marcel Hirscher (osztrák) 1:52.64
2. Mario Matt (osztrák) +0.16
3. Andre Myhrer (svéd) +0.57
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Ivica Kostelic (horvát) 1043
2. Marcel Hirscher (osztrák) 1025
3. Beat Feuz (svájci) 973
ALPESISÍ-VK, BANSZKO (BULGÁRIA)
FÉRFI MŰLESIKLÁS
1. Marcel Hirscher (osztrák) 1:52.64
2. Mario Matt (osztrák) +0.16
3. Andre Myhrer (svéd) +0.57
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Ivica Kostelic (horvát) 1043
2. Marcel Hirscher (osztrák) 1025
3. Beat Feuz (svájci) 973



Legfrissebb hírek

„Bennünk élő történelem” – bemutatták a női kézilabda-válogatott új mezét

Kézilabda
4 perce

ATP-vb: De Minaur két szettben verte Fritzet

Tenisz
11 perce

Világbajnok és Európa-bajnok magyar kézilabdázókat köszöntöttek

Kézilabda
21 perce

Vb-selejtező: az MSÚSZ megtartotta a tudósítók ebédjét Jerevánban

Foci vb 2026
21 perce

Pétervári-Molnár Bendegúz bekerült az Európai Olimpiai Bizottság sportolói testületébe

Egyéb egyéni
58 perce

Guricsné kalandja az egymárkás éremmel

Népsport
1 órája

LA 2028: változik, de még nem végleges a vízilabdatornák lebonyolítása

Vízilabda
1 órája

Olvasóink megint kihagyták Bollát – így küldenék pályára a mieinket Jerevánban

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik