Alpesi sí: Feuz nyerte a lesiklást Szocsiban és üldözi Kostelicet

Vágólapra másolva!
2012.02.11. 11:06
Címkék
Az oroszországi Szocsiban folytatódott a férfi alpesi sízők világkupa-sorozata, szombaton lesikló futamot rendeztek. A győzelmet a svájci Beat Feuz szerezte meg a kanadai Benjamin Thomsen és a francia Adrien Theaux előtt.
Eleinte sorra javították meg az előttük indulók idejét a versenyzők, egészen a nyolcadikként induló Theaux-ig, aki a szakági legjobbak csoportjáig már nem adta ki a kezéből a vezetést. Közülük elsőként Feuz indult, aki végig vezetve majdnem hat tizedmásodperccel múlta felül az addig megközelíthetetlen franciát. Az elit nagyobb részének azonban nem ment: az osztrák Romed Baumann és Hannes Reichelt, a kanadai Eric Guay, illetve a svájci Didier Cuche az első ötbe sem tudta beverekedni magát. Nem így az amerikai Bode Miller, aki a pálya elején még több mint fél másodperccel vezetett is, s bár a végére sokat lassult, a harmadik helyre azért így is be tudott érni. Őt követően már csak az osztrákoktól kellett tartania Feuznak, félnie azonban nem, mert közülük Klaus Kröll csupán hetedik lett, Mario Scheiber, Max Franz és a pénteki edzést megnyerő Georg Streitberger pedig az első tíz közé sem tudott bekerülni. A huszonhetedikként rajtoló Thomsen azonban remek alsó szakaszt produkált, s noha a pálya elején nagy hátrányt szedett össze, a végén ebből sokat lefaragott, és 27 százados hátránnyal a második pozícióba sikerült befutnia. Az összetett világkupában vezető horvát Ivica Kostelic 2.67 másodperces hátránnyal a 29. helyen végzett, ami egyrészt azért fontos, mert a győzelmével a vk-ban második helyre felzárkózó Feuz majd' száz pontot hozott rajta.
ALPESISÍ-VK, SZOCSI (OROSZORSZÁG)
FÉRFI LESIKLÁS
1. Beat Feuz (svájci) 2:14.10
2. Benjamin Thomsen (kanadai) +0.27
3. Adrien Theaux (francia) +0.59
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Ivica Kostelic (horvát) 943
2. Beat Feuz (svájci) 893
3. Marcel Hirscher (osztrák) 825
ALPESISÍ-VK, SZOCSI (OROSZORSZÁG)
FÉRFI LESIKLÁS
1. Beat Feuz (svájci) 2:14.10
2. Benjamin Thomsen (kanadai) +0.27
3. Adrien Theaux (francia) +0.59
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Ivica Kostelic (horvát) 943
2. Beat Feuz (svájci) 893
3. Marcel Hirscher (osztrák) 825



Legfrissebb hírek

Csend, rendelet – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Szingapúri szintlépés – Patai Gergely publicisztikája

Vizes vb 2025
5 órája

Szerdai sportműsor: Ferencváros–Noa visszavágó a BL-ben

Minden más foci
5 órája

Németh Hunor megmutatná, hogy készen áll a felnőttfuballra; Vámos Petra az elmúlt évről

E-újság
5 órája

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
5 órája

Gibraltári csapat vár az FTC–Noa BL-csata kiesőjére az Európa-liga selejtezőjében

Bajnokok Ligája
5 órája

Konferencialiga: andorrai döntetlenjével is továbbment a Ljubljana

Európa-konferencialiga
6 órája

„Nagyon sokat léptünk előre” – Varga Zsolt a világbajnoki szereplésről

Vizes vb 2025
6 órája
Ezek is érdekelhetik