Alpesi sí: az olimpiai bajnok Rebensburg duplázott Ofterschwangban

Vágólapra másolva!
2012.03.03. 14:00
Címkék
A németországi Ofterschwangban folytatódott a női alpesi sízők világkupa-sorozata, ahol szombaton óriás-műlesikló futamot rendeztek. A győzelmet a pénteki versenyt is megnyerő német Viktoria Rebensburg szerezte meg az amerikai Lindsey Vonn és a szlovén Tina Maze előtt.
Az első futamot a pénteki versenyt megnyerő Rebensburg nyerte, méghozzá elég nagy fölénnyel, 85 századdal az osztrák Anna Fenninger előtt. A harmadik helyen végző Mazénak már több mint egy másodperc volt a hátránya. Az összetett világkupában vezető Vonn a hatodik helyről várta a folytatást. Az amerikai versenyző a második sorozatban átvette a vezetést, mi több, a futam addigi legjobb idejét tudta produkálni. Az olasz Irene Curtoni és a finn Tania Poutiainen nem is tudta őt megelőzni, mindketten csak a második helyet tudták átvenni. A világbajnoki címvédő Mazénak sem sikerült tartani vele a lépést, pedig neki 62 százados előnye volt, a célban azonban 13 századdal az amerikai volt a jobb. Fenninger egy századdal még Mazétól is kikapott. Rebensburg előnye viszont már több mint másfél másodperc volt Vonnhoz képest, amiből ugyan végül csak 26 század maradt, de a németnek ez is bőven elég volt, hogy két nap alatt már a második győzelmét ünnepelhesse hazai pályán.
ALPESISÍ-VK, OFTERSCHWANG (NÉMETORSZÁG)
NŐI ÓRIÁS-MŰLESIKLÁS
1. Viktoria Rebensburg (német) 2:28.99
2. Lindsey Vonn (amerikai) +0.26
3. Tina Maze (szlovén) +0.39
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Lindsey Vonn (amerikai) 1708 pont
2. Tina Maze (szlovén) 1214
3. Maria Höfl-Riesch (német) 1046
...
113. Miklós Edit (magyar) 1
ALPESISÍ-VK, OFTERSCHWANG (NÉMETORSZÁG)
NŐI ÓRIÁS-MŰLESIKLÁS
1. Viktoria Rebensburg (német) 2:28.99
2. Lindsey Vonn (amerikai) +0.26
3. Tina Maze (szlovén) +0.39
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Lindsey Vonn (amerikai) 1708 pont
2. Tina Maze (szlovén) 1214
3. Maria Höfl-Riesch (német) 1046
...
113. Miklós Edit (magyar) 1



Legfrissebb hírek

„Bennünk élő történelem” – bemutatták a női kézilabda-válogatott új mezét

Kézilabda
4 perce

ATP-vb: De Minaur két szettben verte Fritzet

Tenisz
11 perce

Világbajnok és Európa-bajnok magyar kézilabdázókat köszöntöttek

Kézilabda
21 perce

Vb-selejtező: az MSÚSZ megtartotta a tudósítók ebédjét Jerevánban

Foci vb 2026
21 perce

Pétervári-Molnár Bendegúz bekerült az Európai Olimpiai Bizottság sportolói testületébe

Egyéb egyéni
58 perce

Guricsné kalandja az egymárkás éremmel

Népsport
1 órája

LA 2028: változik, de még nem végleges a vízilabdatornák lebonyolítása

Vízilabda
1 órája

Olvasóink megint kihagyták Bollát – így küldenék pályára a mieinket Jerevánban

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik