Lesz-e „Junifest” a Bayern Münchennél?

2011.06.18. 20:44
null
Ribéry feleségével már ott volt az Oktoberfesten, kérdés, lesz-e nyáron is fesztiválhangulat Münchenben <br />(Fotó: Action Images)
Címkék
A Bayern München elnöke, Uli Hoeness már tavasszal kijelentette, hogy a nyáron 60 millió euróért igazolhat az egyesület, a klubot működtető gazdasági társaság első embere, Karl-Heinz Rummenigge ugyanakkor leszögezte: a német rekordbajnok egyetlen kulcsjátékosától sem válik meg, Arjen Robben és Franck Ribéry maradását pedig kifejezetten garantálja.

 

Bár immáron négy és fél éve minden hazai mérkőzés előtt kitehetik a „Megtelt!" táblát az Allianz Arenában, ez messze nem azt jelenti, hogy elégedettek lennének a népek a bajnokságban elért harmadik helyezéssel és a kupakudarcokkal (tulajdonképpen az ekkora kluboknál akkor elégedettek csak a fanok és a vezetők, ha mindegyik sorozatban diadalmaskodtak, nem mellesleg parádés játékkal). Louis van Gaal mester ennek megfelelően már a hivatalosan június 30-ig tartó idény végét sem érte meg, és honfitársa, Andries Jonker ugrott be a helyére, aki nemsokára a második csapathoz kerül. Az új tréner– mint az március óta köztudott – Jupp Heynckes lesz, aki kétszer is irányította már a müncheni együttest.

Nem vádolható tehát tétlenkedéssel a vezetőség, már csak azért sem, mert az Uli Hoeness által beígért summa felét már el is költötte. A Schalke csodakapusáért, Manuel Neuerért 22 millió eurót fizetett, amely summa, tekintettel a játékos parádés képességeire, nem tekinthető kidobott pénznek. Mivel felmérte, hogy a portugál Fábio Coentraót aligha tudja megfizetni, 5.5 millió euróért leigazolta a klub a Genoától Rafinhát, aki korábban szintén a Schalkéban futballozott. Meglehet, a brazil a kispadra érkezett, mert több forrás is arról számolt be mg tavasszal, hogy megállapodott a Bayern az Ajaxszal a szintén jobb oldali védő Gregory van der Wiel leigazolásáról.

Nem tűnik rossz vételnek a Bundesliga 2 gólkirályának, a 22 esztendős Nils Petersennek megszerzése sem: a német támadóért 2.8 milliót fizettek az Energie Cottbusnak. Visszatért kölcsönből az osztrák középső középpályás-ígéret, David Alaba, akinek íziben meg is hosszabbították szerződését egészen 2016 nyaráig. Mindez nem jelenti azt, hogy marad is a következő idényre, lévén Heynckes alighanem hozza magával a hasonló poszton szereplő chilei Arturo Vidalt, aki remek idényt zárt, ezért is üldözi őt több európai élcsapat.

Csak az a szép, zöld gyep...
A stadionon nem múlhat a siker, miután ugyanis Pünkösdkor elöntötték azt műhóval a város 2018-as téli olimpiára irányuló pályázatának tv-felvételei miatt, kicserélték a gyepszőnyeget.

A védelem közepére mindenképpen érkezik még egy igazi „nagy név": bár korábban kész tényként kezelte a média, hogy a Manchester Cityből megszerzik a bajorok Jérome Boatenget, akivel már meg is egyeztek fizetéséről, csak éppen az angolok 20 milliót kérnek a felajánlott 12.5 millió helyett. A héten már arról lehetett olvasni, hogy helyette a Chelsea-ből Alex lehet a „bőrnadrágos" hátvédsor új oszlopa. A Robben, Ribéry páros sérülékenysége miatt kell még egy szélső is, aki minden bizonnyal a japán Uszami Takasi lesz, akiért 2-3 milliót kell majd fizetni a Gamba Oszakának. Az ő alternatívája egyébként a Lille-ben játszó belga tehetség, Eden Hazard.

Rajtuk kívül felvetődött még a német sajtóban a fiatal francia középső védő, Raphaël Varane (Lens) leigazolása – érte a Real Madrid és a Manchester United is érdeklődik –; és a két középpályás, Tom Overtoom (Ajax II) és Steven Defour (Standard Liége), valamint a belga hátvéd, Nicolas Lombaerts (Zenit) megszerzésének lehetősége is. A jövőt szem előtt tartva vásárolták meg Ivica Vastic fiát, az osztrák éket, Toni Vasticot a Blackburn U18-tól.

Nézzük a távozókat! A legutóbbi időkben nem sok sót megevő Miroslav Klose érdemei elismerése mellett a Lazióhoz távozott, a fiatal kapus, Thomas Kraft a Herthához, az egykori nagy ígéret szűrővel, Andreas Ottllal egyetemben. Hamit Altintop szintén ingyen távozott, szerződése lejártával, csodamód a Real Madridhoz; a 21 éves török karmesterért, Mehmet Ekiciért viszont ötmilliót fizetett a Werder. Egyetlen müncheni klasszisért jelentkeztek be mindezidáig: Bastian Schweinsteigert a Milan szemelte ki.

Ha júniusban érkezik még két megfelelő, Bayern-szintű játékos (magyarán Jerome Boateng és Vidal) a Heynckes-csapat tengelyébe, melléjük egy villámléptű szélső, és befut Van der Wiel is (transzferológiailag igazi „Junifest" lenne ez a münchenieknek!), akkor nagy reményekkel nézhetnek a következő bajnokság és Bajnokok Ligája-sorozat elé a Bayern-hívek.

Már csak arra kell figyelniük az Oktoberfest nagy koccintgatásai közben, hogy ne csak egymás, kedvenceik egészségére is igyanak...

Legfrissebb hírek

Női röplabda Extraliga: elszakadt a Békéscsaba kapitányának keresztszalagja

Röplabda
6 perce

Cristiano Ronaldo fia bekerült a portugál U17-es válogatott keretébe

Minden más foci
18 perce

Urblík József, Pető Milán és Szendrei Ákos is bekerült Rossi keretébe, Szalai Attila visszatér

Magyar válogatott
22 perce

Moór Ádám szerezte az első magyar érmet az ifjúsági olimpián

Egyéb egyéni
36 perce

„Teljes lelkemből sajnálom” – az ellenfél oldaláról Gerard Piqué is részvétet nyilvánított

Spanyol labdarúgás
56 perce

Immár két Fazekas a férfi kéziválogatottban, de már nagyon várják, hogy hárman legyenek!

Kézilabda
1 órája

Antonelli rengeteg F1-es rekordjához a mexikói dobogó is csatlakozott

F1
1 órája

Nagy becsben tartják a magyarokat is az AEK-nél

Bajnokok Ligája
1 órája