Győzelemmel kezdte a tornát Egyiptom

Vágólapra másolva!
2009.09.24. 22:15
Címkék
A házigazda egyiptomi válogatott 4–1-es győzelemmel kezdte az U20-as világbajnokságot a Trinidad és Tobago elleni nyitómérkőzésen. A szünetre még 1–1-es döntetlennél mehettek a csapatok, ám a második játékrészben a hazaiak felőrölték a trinidadiak védelmét.
Afrotót nem tudták utolérni a védők (Fotó: Reuters)
Afrotót nem tudták utolérni a védők (Fotó: Reuters)

Látványos megnyitóval vezették fel az egyiptomi szervezők az U20-as világbajnokságot, és a hazaiak válogatottja is tett róla, hogy a szurkolók jó hangulatban mehessenek haza a csütörtök esti eseményről.

Az egyiptomi együttes 4–1-es győzelemmel kezdte a tornát az A-csoportban a Trinidad és Tobago elleni nyitómérkőzésen. Pedig az első félidő végén még 1–1 volt az állás, miután Afroto szédületes sebességgel robogott el a trinidadi védők mellett, és helyezett a kapuba, majd Jean-Luc Rochford egyenlített a 36. percben.

A második játékrész azonban már a hazaiakról szólt. Az 51. percben Husszam Arafat góljánál még a szerencsére is szükségük volt a házigazdáknak, amikor a bal kapufán csattanó labda a gólvonalon álló védő hátáról pattant a hálóba, ám nyolc perccel később Mohamed Talaat kipattanóból szerzett találatánál már esélyük sem volt a trinidadiaknak.

A kegyelemdöfést a hosszabbítás perceiben adta meg a másodszor is eredményes Arafat, aki hatalmas gólt szerzett: a tizenhatos jobb oldaláról lőtte keresztbe a labdát, amely a kapu jobb oldalába vágódott.

A megnyitót és a mérkőzést egyébként a helyszínen tekintette meg Pisont István, a magyar válogatott szakmai stábjának tagja, akinek a szövetség tájékoztatása szerint az egyiptomiak feltérképezése is a feladata volt.

A magyar csapat tagjai a megnyitó alatt az első egyiptomi edzésükön vettek részt, de sok köszönet nem volt a gyakorlásban, mivel az edzőpálya talaja szinte használhatatlannak bizonyult. Szerencsére pénteken másik helyszínen tréningezhet Egervári Sándor legénysége.

Látványos megnyitó előzte meg a meccset
Látványos megnyitó előzte meg a meccset
U20-AS VB, EGYIPTOM
A-CSOPORT, 1. FORDULÓ
Egyiptom–Trinidad és Tobago 4–1 (Afroto 30., Arafat 51., 93., Talaat 59., ill. Rochford 36.)
Legfrissebb hírek

Karamoko és Mucsányi Márk is távozik Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
23 perce

Szerződést hosszabbított Lipcsei Péterrel a Ferencváros

Labdarúgó NB II
26 perce

Diósgyőr: Kovács Zoltán nagy terveket vázolt a DVTK-nál

Labdarúgó NB I
40 perce

NB I: közösségi oldalán búcsúzott el a DVSC-től Megyeri Balázs

Labdarúgó NB I
43 perce

Gercsák Szabina a hetedik helyen végzett a cselgáncs-vb-n

Egyéb egyéni
44 perce

Újabb NB II-es gólkirályt igazolt a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Semmi nyoma nem volt a csapatjátéknak – Price a Littler, Humphries párosról

Egyéb egyéni
1 órája

Birkózás: Sillei Janka még mindig veretlen a korosztályos Eb-ken

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik