Afrikai BL: ismét elhalasztották az eredetileg májusra kiírt döntőt

MTI/B. L.MTI/B. L.
Vágólapra másolva!
2020.10.29. 19:13
null
Az egyiptomi al-Ahli továbbra is ellenfélre vár (Fotó: AFP)
A koronavírus-járvány miatt ismét elhalasztották az afrikai labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjét.

 

A sorozat fináléját eredetileg május 29-én rendezték volna a kameruni Doualában, majd november 6-ra halasztották új helyszínnel, az egyiptomi Alexandriával. A kontinentális szövetség csütörtökön azonban bejelentette, hogy a helyi hatóságok kérésére tovább halasztják a végjátékot, új időpont még nincs. Az afrikai BL 56 éves története során először dől majd el egyetlen mérkőzésen a trófea sorsa.

Eddig az egyiptomi al-Ahli jutott be a döntőbe, a másik elődöntős párharcban az ugyancsak egyiptomi Zamalek és a marokkói Raja Casablanca küzd egymással. Az első mérkőzés előbbi 1–0-s sikerét hozta, az egyiptomi visszavágót azonban el kellett halasztani, mert a marokkói klub nyolc játékosa megfertőződött a koronavírussal.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik