Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

ÖTVENEURÓS BÍRSÁGGAL, illetve a csíkszeredai stadionból való hat hónapos kitiltással végződött hat magyarországi vendég péntek esti szurkolása az FK Csíkszereda–Rapid Bucuresti első osztályú román labdarúgó bajnoki mérkőzésen. Az érintettek vélhetően a tusványosi tábor alkalmából jártak Székelyföldön, így többségükben aligha hagy mélyebb nyomokat, hogy legközelebb februárban csatlakozhatnak a csíki szurkolótáborhoz. A bírságot és a büntetést a lelátói alkoholfogyasztás miatt szabták ki a VIP-szektorban helyet foglaló személyekre, a csend és rend félidőben megjelenő román őrei ugyan senkit sem találtak in flagranti, de úgy ítélték meg, hogy a gsp.ro portál szemfüles fotóriporterei által készített fotók elegendő bizonyítékul szolgálnak az intézkedés foganatosításához.

A helyzettel kapcsolatosan első látásra nem lehet különösebb kifogással élni, a fotók egyikén a Nagy-Magyarországot ábrázoló pólóba öltözött férfi látható, kezében málnás ízesítésű csíki sörös palackkal – a címke legalábbis erre utal –, egy másik felvétel borozgató fiatalokat rögzített. A hivatkozásul szolgáló jogi alappal sem érdemes vitába szállni, egy 2004-es törvény ugyanis kimondja, hogy romániai sportlétesítmények lelátóin tilos az alkoholfogyasztás. Bár a jogszabály utolsó napjait éli – a román parlament előtt van az a törvénymódosítás, amely engedélyezné alkoholos italok fogyasztását a tribünön, ha csak korlátozott mennyiségben is –, még életben van, a törvény nem ismerete pedig, mint tudjuk, nem mentesít a következményeitől. Ezzel akár le is zárhatjuk a péntek esti csíki történetet, legközelebb tessenek jobban vigyázni. Annál is inkább, mivel Romániában nemcsak a szemfüles paparazzók vadásszák a hasonló – a dohányzást is ideértve – kihágásokat, hanem a csendőrség szakemberei is. 

A kérdés mégis némi továbbdimenzionálásért kiált, tekintve, hogy nem beszélhetünk a lelátói sörözés – hogy csak a legnépszerűbb változatot említsük – egységes nemzetközi szabályozásáról. Ez az állapot pedig képes hamis illúziókat kelteni, illetve a fentiekhez hasonló helyzetek előidézni. A nulla tolerancia bevezetésének eszköze adott pillanatban az aggasztó méreteket öltő lelátói agresszió megfékezése egyetlen útjának ígérkezett, sorozatos tragédiák vezettek oda, hogy legtöbb helyen száműzzék az alkoholt a stadionok közvetlen környékéről. A teljes tiltás bevezetése szélmalomharcnak bizonyult, a vendéglátóipar képviselőinek élénk tiltakozását váltotta ki, bár az egységes ellenszegülés meg-megbicsaklott, miután az odalátogató szurkolók esetenként alaposan átrendezték a belváros arculatát.

A rést a pajzson mindenekelőtt épp a futballtevékenység minden részletét agyonszabályozó Európai Labdarúgó-szövetség szponzorkiszolgálási beszorultsága, illetve az abból fakadó kettős mérce ütötte. Az UEFA ugyanis az általa rendezett tornákon engedélyezi a stadionokban és a szurkolói zónákban sörárusítást. Ez aztán a lokális lobbitevékenységet is felerősítette, bár a liberalizálási terv ellen többnyire a rendőrség tiltakozik leghangosabban. A „pró” tábor Skóciában például a valóban külön világot jelentő rögbitársadalom önmérséklő jelenségére utalt, a rendőrség azonban nem osztotta ezt az álláspontot, szerinte a sportesemények és az alkoholfogyasztás kulturált együttélését a futballvilág hangulata egyszerűen nem teszi lehetővé. A futballnak megvannak a maga sajátos problémái, hangzik az érvelés, ha ezeket még alkohollal is leöntik, annak beláthatatlan következményei lehetnek. Azt a bizonyos poharat előzetesen sajnálatos események „töltögették”, s 1980-ban telt meg, azóta van alkoholstop a skóciai stadionokban. 

A hét évvel ezelőtt fellángoló skóciai lobbizásban a klubvezetők is megszólaltak, az érvrendszer elsősorban arra fókuszált, hogy a futball a szórakoztatóipar részese, aminek szinte elengedhetetlen kelléke és díszlete a mértéktartó italozás. Azóta persze máshol is, összességében azonban szinte követhetetlen, hol, milyen körülmények között, illetve mértékben lehet söröspohárba kapaszkodva éltetni a kedvenceket. Logikát szinte nem is érdemes keresni, a műfajban a különböző országok alkoholfogyasztási szokásaira való hivatkozás is téves pálya, de még az egyes bajnokságokban – lásd: Bundesliga – alkalmazott mérce is több mint kettős. 

Még talán az iszlám országokban a leginkább követhető a szabályozások „útvonala”. Emlékezetes, amint két nappal a 2022-es katari világbajnokság rajtja előtt hozták nyilvánosságra, hogy nem árusítanak alkoholt a világbajnokság nyolc katari stadionjában. Eredetileg az arénák arra kijelölt területein engedélyezték volna a szeszes italok, elsődlegesen a sör árusítását, holott az országban tilos az alkoholfogyasztás nyilvános helyeken. A nemzetközi szövetség kényszerű visszakozása némileg meglepő volt, hiszen a FIFA egyik legfontosabb szponzora történetesen sört gyárt és forgalmaz, mindössze annyi lazítást értek el a katari szervezőknél, hogy a 40 ezres befogadóképességű dohai szurkolói zónában mégiscsak mértek sört. Az azonban már most eldőlt, hogy a szaúd-arábiai rendezésű 2034-es világbajnokságon tilos lesz bármilyen jellegű alkoholfogyasztás.

Az olimpiákon való italforgalmazás rendszere is meglehetősen hektikusan alakult. Hogy csak a legutóbbiakat vegyük górcső alá: 2012-ben Londonban sört, a 2016-os Rio de Janeiró-i játékokon sört és bort is lehetett kapni, a 2021-es tokiói játékokon pedig a kérdést megoldotta a Covid-járvány, hiszen a versenyhelyszíneken nem voltak nézők. A 2024-es párizsi olimpia és paralimpia egyetlen versenyhelyszínén sem árusítottak alkoholt, bár felvetődött annak lehetősége, hogy a szervezők felmentést kérnek a vonatkozó francia törvény hatálya alól. A több mint harminc éve érvényben lévő jogszabály tiltja az alkoholtartalmú italok forgalmazása a sportlétesítményekben, a 2023-as franciaországi rögbi-világbajnokság szervezői viszont mentességet kértek és kaptak alóla, nem is történtek a visszaélések az „úriemberek sportjának” mérkőzésein.
A magyarországi helyzet is meglehetősen ambivalens. A FIFA és UEFA által szervezett nemzetközi mérkőzéseken az általuk meghatározottak szerint fogyasztható alkohol egy sportlétesítmény területén. A magyar bajnoki és kupamérkőzéseken viszont a szervező hozzájárulásával lehetséges az ötszázalékos alkoholtartalmat meg nem haladó italok árusítása és fogyasztása. A Groupama Aréna szabályzatában is a nemzetközi szabályozásra vonatkozó utalás áll, akárcsak Újpesten. 

Ilyen körülmények között kellene hát okosnak lennünk. A társadalomkutatók sem segítenek, ők is azt állítják, nem szükségszerű, hogy ahol alkohol van, ott balhénak is lennie kell. A stadionok biztonsági átalakítása tekintetében a nyolcvanas évek angliai szurkolói botrányai nyomán lerakott mérföldkövek között például nem szerepelt az alkoholtilalom, ott más visszatartó jellegű intézkedések állították meg az aggasztó agresszióhullámot. Bár az is igaz, hogy elvileg az ottani lelátókra tilos felvinni a sört, csak a büfék előtt fogyasztható, illetve olyan helyen, ahonnan nem látni a pályát.

Azonosíthatatlan, hogy a magyarországi nézők csíkszeredai kalandjában milyen mértékű szerepet játszott a tájékozatlanság, a házigazdák rosszul elsülő előzékenysége, illetve a Székelyföldre látogatók körében még mindig felbukkanó arrogancia. Bizonnyal mindegyikből van egy kevés, és tévút lenne kizárólag a hatóságok túlbuzgóságára fogni a fejleményeket. Inkább a megfelelő következtetések levonása lenne célravezető. Ha már a műfajban momentán világszerte egyfajta rabló-pandúr játék zajlik.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!