Nachóék magabiztosan, Benzemáék tizenegyesekkel jutottak be a négy közé a Szaúdi Király-kupában

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.01.07. 21:25
Pierre-Emerick Aubameyang és Koen Casteels öröme (Fotó: Getty Images)
Harmadikként az Al-Kvadszija jutott be a Szaúdi Király-kupa elődöntőjébe, miután a nyolc között 3–0-ra legyőzte az Al-Tavunt, míg utolsóként a címvédő Al-Hilalt tizenegyespárbajban felülmúló Al-Ittihad kvalifikálta magát a legjobb négy közé.

A Real Madriddal hatszoros BL-győztes Nacho Fernándezzel felálló Al-Kvadszija bő fél óra után megalapozta a továbbjutását, ugyanis a 34. és a 36. percben is gólt szerzett. Előbb Julián Quinones jobb külsős beadását a Dortmund és az Arsenal korábbi sztárja, Pierre-Emerick Aubameyang váltotta gólra, majd Cameron Puertas lőtte ki 13 méterről a kapu bal oldalát. A második félidő elején háromra nőtt a különbség, Quinones talált be 17 méterről a bal alsóba. Az Al-Tavun visszajöhetett volna a meccsbe, ám Szultan Mandas gólja előtt az indításnál a válla előrébb volt, mint a védő lába, így megmaradt a különbség, és az utolsó fél óra már nem is hozott sok izgalmat. 0–3

Előrehozott döntőként lehetett hivatkozni az utolsó negyeddöntős mérkőzésre, elvégre az egyik oldalon ott volt a kupavédő, a bajnokságban második helyen álló, az ázsiai Bajnokok Ligájában a csoportját vezető Al-Hilal, míg ellenfele az előző kiírás elődöntőse (épp az Al-Hilal búcsúztatta 2–1-gyel), a szaúdi élvonalban listavezető Al-Ittihad volt. Előbbi csapatban Joao Cancelo, Rúben Neves, Malcom, Szergej Milinkovics-Szavics és Alekszandar Mitrovics is helyet kapott a kezdőben, utóbbi együttesben többek között Karim Benzema, N'Golo Kanté és Fabinho lépett pályára.

Jó meccset játszott egymással a két fél, az első félidőben inkább az Al-Ittihad állt közelebb a gólhoz, ám Benzema csak lesről talált be. A 63. percben már érvényes gólt szerzett a volt Real Madrid-sztár, Muhannad al-Sankiti beadását középen levette, majd Rúben Neves mellett 10 méterről megzörgette a hálót. Gyorsan váltott az Al-Hilal, és kilenc perc alatt egyenlített. Fabinho rosszul elsült szerelése után Szalem al-Davszari került ziccerbe, és 11 méterről a kapu bal oldalába tekert. Laurent Blanc csapata a rendes játékidőt még kihúzta, de a hosszabbítás során góllá érett a címvédő nyomása. A 101. percben Moteb al-Harbi beadásából Marcos Leonardo öt méterről az üres kapuba lőtt. Nem volt benne a gól az Al-Ittihad játékában, Benzema azonban ismét megvillant, Abdulaziz al-Bisi kiugratása után felvarrta a labdát a léc alá a 114. percben.

Az utolsó percek nem hoztak újabb (érvényes) gólt, jöhettek a tizenegyesek. Az Al-Hilal kezdett, és Mohamed Kanno lövését kifogta Predrag Rajkovics, majd Benzema gólja után Leonardo labdáját lábbal hárította. A következő három rúgó nem hibázott, de a negyedik sorozatban Rajkovics megfogta Malcom kísérletét is, így az Al-Ittihad jutott be az elődöntőbe. 2–2

SZAÚDI KIRÁLY-KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Al-Tavun–Al-Kvadszija 0–3
Al-Hilal–Al-Ittihad 2–2 – 11-esekkel 1–3
Hétfőn játszották
Al-Raid–Al-Dzsabalain 1–1 – 11-esekkel 4–3
Al-Sabab–Al-Fejha 2–1

 

Legfrissebb hírek

Vinícius Júnior ügynökei elkezdték a tárgyalásokat a Real Madriddal

Spanyol labdarúgás
2025.02.07. 17:54

„Mindent megtettem, hogy játsszak” – Neymar elköszönt az Al-Hilaltól

Minden más foci
2025.01.28. 14:54

Csillagászati gázsival csábítják Viníciust a szaúdiak, aki Neymar örökébe léphetne a transzferrel – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.01.28. 12:05

Szaúdi klubja szerződést bontott Neymarral – hivatalos

Minden más foci
2025.01.28. 06:52

Neymar: világklasszisból pénzéhes „antifutballista”

Minden más foci
2025.01.20. 10:06

„Jelenleg lehetetlen szerződtetnünk” – úgy néz ki, Neymar nem lesz az Inter Miami játékosa

Minden más foci
2025.01.16. 22:31

Kilenc (!) gólt kapott Szappanos Péter a szaúdi liga címvédőjétől – videó

Légiósok
2025.01.16. 19:55

Cristiano Ronaldo 2026-ig, 200 millió euróért hosszabbít az Al-Naszrnál

Minden más foci
2025.01.14. 12:00
Ezek is érdekelhetik