Labdarúgás: Domenech nem tudott megegyezni a szövetséggel a 2,9 millió euróról

MTI MTIMTI MTI
2011.04.14. 14:53
Címkék
Nem sikerült megegyeznie Raymond Domenechnek a Francia Labdarúgó Szövetséggel (FFF) 2.9 millió eurós végkielégítésről, így a bíróságon folytatódik az ügy.

A volt szövetségi kapitány, akit a tavalyi, dél-afrikai világbajnokság után menesztettek, tavaly "nyújtotta be a számlát" az FFF-nek. A szakember a vb-kudarc után távozott posztjáról, majd két hónappal később az FFF vezetése a szövetségnél viselt utolsó tisztségéből, a technikai tanácsadó testületben betöltött állásából is felmentette.

Az indoklás szerint Domenechnek azért kellett távoznia, mert helytelenül járt el a vb-n Nicolas Anelka hazaküldésével, illetve a játékosok azt követő sztrájkjánál, továbbá nem fogott kezet a dél-afrikaiak elleni csoportmeccs után kollégájával, a riválist irányító Carlos Alberto Parreirával.

A tréner ügyvédje korábban a L,Equipe című lapnak azt mondta: úgy érzik, védencét egyedüli bűnbaknak tette meg a szövetség azért, amiért a csapat a csoport utolsó helyén zárva esett ki a dél-afrikai vb-n. Az ügy jövő januárban a bíróságon folytatódik.

Legfrissebb hírek

Sportlövő-vb: Major Veronika ezüst-, a magyar csapat bronzérmes női standard pisztolyban

Egyéb egyéni
13 perce

Sidney Crosby duplázott, már egyedül hatodik az NHL örökranglistáján

Amerikai sportok
32 perce

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
1 órája

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
1 órája

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
1 órája

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
2 órája

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
9 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
9 órája