FIFA: átvették az irányítást a helyi szövetség felett Boszniában

2011.04.12. 20:00
Címkék
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) kedden bizottságot állított fel Bosznia-Hercegovinában, hogy irányítsa a helyi futballt.

A FIFA és az európai szövetség (UEFA) április 1-jén függesztette fel Bosznia tagságát, miután az ország sportági szervezetében nem tudták háromról egy főre csökkenteni az elnökök számát. A szövetséget ugyanis rotációs rendszerben egy szerb és egy horvát nemzetiségű, illetve egy muszlim vallású elnök vezeti. Az elöljárók 16 havonta váltják egymást.

A FIFA és az UEFA azután hozta meg döntését, hogy a március 29-i közgyűlés nem módosította ezt a helyzetet, mert az 53 küldöttből 28 a változtatás ellen voksolt.

Most a FIFA a helyzet normalizálást szeretné elérni, ezért állította fel a hattagú bizottságot, amelynek május 26-ig kell összehívnia egy közgyűlést, amelyen változtatnak az eddig rendszeren. Az ország szövetségének új első emberét és végrehajtó bizottságát november 30-ig kell megválasztani.

A felfüggesztés egyelőre még nem szűnt meg, azaz sem a bosnyák válogatott, sem a klubcsapatok nem játszhatnak nemzetközi mérkőzéseket, és a játékvezetők sem dirigálhatnak külföldön. Ugyanakkor vélhetően a két nemzetközi szervezet feloldja majd a büntetést, ha a hattagú bizottság el tudja végezni a rábízott munkát.

Legfrissebb hírek

Sportlövő-vb: Major Veronika ezüst-, a magyar csapat bronzérmes női standard pisztolyban

Egyéb egyéni
7 perce

Sidney Crosby duplázott, már egyedül hatodik az NHL örökranglistáján

Amerikai sportok
25 perce

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
55 perce

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
1 órája

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
1 órája

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
2 órája

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
9 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
9 órája