Futsal: a Sport Tv élőben sugározza a Duna Takarék ETO összes hazai meccsét

2009.09.04. 15:24
Címkék
A nyáron névváltozáson áteső Duna Takarék ETO Futsal Club csütörtökön tartotta a hivatalos szezonnyitó ankétját Győrben, a Hotel Konferenciában, mintegy 200 vendég részvételével. Ott volt többek között Kisteleki István, az MLSZ elnöke, Nemes Ferenc alelnök, Bordás György főtitkár, Ragadics Ferenc, a futsalbizottság alelnöke, a város részéről pedig számos képviselő, élükön Borkai Zsolt polgármesterrel, a MOB alelnökével.
Elöljáróban a klub három vezetője, Horváth Cs. Attila társadalmi elnök – az MLSZ elnökségi tagja –, Drucskó Zoltán ügyvezető és Bolla Péter tiszteletbeli elnök, a város kabinetfőköke beszélt a feladatokról, eddigi eredményekről. Elmondták, a csapat Magyarország élgárdája kíván lenni, a bajnoki cím és a kupagyőzelem is a célok között szerepel, majd az is, hogy Európába kilépve a klub méltó módon képviselje Magyarországot. A célok reálisnak tűnnek, hiszen a januári, hazai rendezésű futsal Eb-re készülő válogatott szakvezetője, Kozma Mihály lett az edző, és Győrben szerepel a nemzeti együttes keretének zöme (Balázs Zoltán, Gyurcsányi Zsolt, Tóth Szabolcs, Madarász János, Lódi Tamás, Dróth Zoltán, Peczár Csaba, Gölesz Róbert, Harnisch Ákos), a klubigazgató pedig Vincze Ottó. Külön öröm, hogy az egyesület Tarsoly Csabától, a Győri ETO FC tulajdonosától megkapta az ETO nevet is, hiszen ez garancia a városban az eredményességre.Kisteleki István, az MLSZ elnöke kiemelte: a nagypályás és a kispályás futball sikerei újra a középpontba helyezik a labdarúgókat, akiknek nemcsak sportemberi, de emberi tulajdonságai is példaként szolgálhatnak, ezért nagy a felelőssége valamennyi sportvezetőnek.Borkai Zsolt polgármester kijelentette, a város a klub mellett áll, s reméli, a csapat újabb gyöngyszeme lesz az eredményes győri sportnak.Ragadics Ferenc, aki Nyonból, az UEFA futsalbizottságának üléséről érkezett, elmondta: a FIFA és az UEFA közösen szeretné elérni, hogy a futsal felkerüljön az olimpiai sportágak palettájára. Nagyon fontos a januári, Budapesten és Debrecenben megrendezésre kerülő Eb eredményessége is, hiszen ez nagy előrelépést eredményezne a futsal hazai fellendülése szempontjából.Máté Pál, a Sport Tv főszerkesztője bejelentette, hogy a csatorna élőben sugározza majd a klub valamennyi hazai bajnokiját a Magvassy-sportcsarnokból, elsőként a Szentes elleni hétfői meccset, amelyen a rendezők ingyen pólókat és bérleteket is osztanak majd. A mérkőzésekre az ETO bérletesei ingyen léphetnek be.
Legfrissebb hírek

Már Los Angelesre is figyelve – kezdődik a torna-vb

Torna
7 perce

Hajduk-szurkolókat vettek őrizetbe Splitben antiszemita rigmusok miatt

Konferencialiga
36 perce

Hinora Kristóf: Nem tartom reálisnak a jelenlegi helyezésünket

Labdarúgó NB I
36 perce

Nem csak a belgák juthattak ki csalással 3x3-as kosárlabdában a tokiói olimpiára – a mieink továbbra is igazságtételre várnak

Tokió 2020
59 perce

Hollósy László: A mi szakmánkban több az eszkimó, mint a fóka

Röplabda
59 perce

Gulácsi Péter újra edzésbe állt a Villarrealnál

Légiósok
1 órája

Bocsánatot kért a Manchester United vezetőségét kritizáló Lisandro Martínez

Bajnokok Ligája
1 órája

Olvasóink szerint Zachariassen után Mariano Gómez volt a Fradi legjobbja a Plzen ellen

Európa-liga
1 órája