A Barcelona legyőzte a Los Angeles Galaxyt

Vágólapra másolva!
2009.08.02. 08:41
Címkék
A Barcelona még Los Angelest is lázba hozta: majd’ százezer ember figyelte a katalánok Galaxy elleni felkészülési mérkőzését, amely 2–1-es vendégsikerrel ért véget.
Nem valószínű, hogy a bajnokságban is ilyen kezdőcsapattal áll ki a Barcelona
Fotó: Reuters
Nem valószínű, hogy a bajnokságban is ilyen kezdőcsapattal áll ki a Barcelona
Nem valószínű, hogy a bajnokságban is ilyen kezdőcsapattal áll ki a Barcelona
Fotó: Reuters
Nem valószínű, hogy a bajnokságban is ilyen kezdőcsapattal áll ki a Barcelona

Az 1994-es labdarúgó-világbajnokság óta nem látogatott ki annyi ember futballmérkőzésre az Egyesült Államokban, mint magyar idő szerint vasárnap hajnalban – csaknem 94 000 néző gyűlt össze a Rose Bowl Stadionban.

Az ok roppant egyszerű: az elmúlt szezonban triplázó katalán sztárcsapat, a Barcelona volt a Los Angeles Galaxy ellenfele. A tartalékosan felálló – de gyengének így sem nevezhető – látogatók nem is váratták sokáig a kedvükért megjelent nézősereget, és már a 11. percben megszerezték a vezetést.

Igaz, a gólhoz szerencse is kellett: Pedro Rodríguez egy kipattanó labdát helyezett a hálóba. A gránátvörös-kékek ellen természetesen kontrákra rendezkedett be a Galaxy, és ezekben nagy segítségére lehettek volna a hazai csapatnak David Beckham hosszú előreívelései.

Az angol sztár végül nem gólpasszal, hanem góllal vétette észre magát: az első félidő hajrájában egy Landon Donovan elleni szabálytalanságot követően szabadrúgásból vette be a Barcelona kapuját. A 22-23 méterről szerzett találatát követően a Los Angeles-i közönség úgy ünnepelte a középpályást, mintha már elfelejtette volna az angol sztár milánói kitérőjét…

Hazai győzelemnek azonban nem tapsolhattak a nézők, mert a második félidőben a Barcelona még egyszer eredményes volt, igaz, ehhez az LA védelmének asszisztálása is kellett. A cserekapus Saunders gyengén szabadított fel, így a vendégek előtt megnyílt az út, végül Busquets passzából Jeffren talált be.

A katalánok észak-amerikai túrájuk következő állomásaként a Seattle Sounders ellen lépnek pályára, augusztus hatodikán.

LA GALAXY–BARCELONA 1–2


FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

LOS ANGELES GALAXY (amerikai)–BARCELONA (spanyol) 1–2 (1–1)
Los Angeles, 93 137 néző
Az LA Galaxy kezdőcsapata: Saunders – Dunnivant, González, Lewis, Kirovski, Donovan, Miglioranzi, De la Garza, Sanneh, Beckham, Birchall
A Barcelona kezdőcsapata: Pinto – Daniel Alves, Márquez, Muniesa, Maxwell, Y. Touré, Jonathan, S. Keita, Krkic, Messi, Pedro Rodríguez
Gólszerzők: Beckham (44.), ill. Pedro Rodríguez (11.), Jeffren (66.)
Legfrissebb hírek

Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

Vízilabda
13 perce

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!

Labdarúgó NB I
50 perce

A neves szakíró szerint veszélyes párharc vár az amerikaiakra a Davis-kupában

Tenisz
1 órája

Hall of Shame – Bodnár Zalán publicisztikája

Amerikai sportok
8 órája

Anna, az idő és a fair play szellemisége neked dolgozik! – Csisztu Zsuzsa jegyzete

Tenisz
8 órája

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!; Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

E-újság
8 órája

Szombati sportműsor: FTC–Újpest derbi az NB I-ben; pályán a DVSC és az ETO a női kézi BL-ben

Minden más foci
8 órája

Férfi kosár Euroliga: az utolsó előtti elkapta a Zalgirist, legyőzte baszk riválisát a Barcelona

Kosárlabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik