
Fotó: Action Images (archív)
Balogh János jelenleg a klubjára koncentrál

Fotó: Action Images (archív)
Balogh János jelenleg a klubjára koncentrál
A Vukasin Polekszics mögött csak a cserepadig jutó játékost előbb csak kölcsönvette a Hearts, majd januárban két és fél éves szerződést kötött vele.
„Eleinte rendszeresen játszottam a Debrecenben, ám az utolsó fél évben már nem léptem pályára. Amikor a Heartshoz érkeztem, László Csaba azt mondta, hogy Marian Kello az első számú kapus, és várnom kell az esélyemre. A Hibernian ellen aztán, amikor Kello fejsérülést szenvedett, elérkezett a lehetőség, és azt hiszem, nem nyújtottam rossz teljesítményt” – kezdte Balogh.
„Tisztában voltam vele, hogy ha megkapom az esélyt, és nem tudok vele élni, akkor januárban visszaküldenek Debrecenbe. Hálás vagyok László Csabának, hogy idehozott, és egy idő után bizalmat szavazott” – folytatta a 26 éves kapus.
Balogh János a magyar válogatottban 2007-ben Törökország ellen csereként már pályára lépett egyszer, ám újabb válogatottbeli szereplés nem követte ezt. Most vonakodva jegyzi meg, hogy megeshet, ez volt az első és egyben utolsó fellépése a válogatottban.
„A válogatott szövetségi kapitánya, Erwin Koeman Babos Gábort és Fülöp Márton favorizálja, azt hiszem, jelenleg nincs esélyem. Szeretnék én is ott lenni, de jelenleg a klubom a legfontosabb” – nyilatkozta a válogatottságról Balogh.