Méregdrága csalódások a transzferológia szamárpadján

Az immáron 33 esztendős argentin csatárzsenit a Parma mindössze négymillió euró fejében csábíthatta Európába a River Plate-től 1996-ban, de 2000-ben már 55 millióért adta tovább a Laziónak (ebbe az átigazolási díjba Matías Almeyda és Sergio Conceicao játékjoga is benne foglaltatott). A fővárosban Crespo 70 mérkőzésén 52 gólt szerzett, ezért is volt meglepő, hogy a Lazio anyagi megroppanása ellenére is mindössze 36 millióért kótyavetyélte el az Internek, akik Bernardo Corradi szolgálatairól is lemondtak a vevő javára. A milánóiak az argentint (súlyos sérülésétől megijedve) viszont már a következő nyáron továbbadták a Chelsea-nek, de úgy, hogy kerek tízmilliót buktak rajta.

A Chelsea sem kevesebbet: 26 milliójukért cserébe 20 bajnoki és 4 BL-gólt kaptak Crespótól, akit kétszer is kölcsönadtak: egyszer a Milannak, egyszer az Internek. 2008-ban nem is hosszabbították meg Crespo lejáró szerződését, aki jelenleg az Inter profija, de velük is csak az idén nyárig szól a kontraktusa, és már jó előre bejelentette távozását. A fentiek ellenére Crespo minden idők egyik leggólerősebb csatáraként fog visszavonulni, sajnos már a közeljövőben.

A szerb csatár Crespo pótlására érkezett 2000-ben a Zaragozától 25 millió euróért a Parmába (két évvel korábban a spanyolok ingyen szerezték meg az Aston Villától), de a „sárga-kékek” alaposan ráfizettek: a Primera Divisiónban még brillírozó ék másfél pármai idénye alatt mindössze kilenc gólt szerzett.

Kölcsönadták a Zaragozának, az Espanyolnak és a Celta Vigónak is, mielőtt 2004 nyarán Milosevics aláírt az Osasunához. Az olasz kalandot a Parma számára jó húszmilliós mínusszal záró Szavo később újra gólerősen futballozott mind válogatott, mind klubszinten. A tavalyi év végén vonult vissza a Rubin Kazanyból, friss orosz bajnokként. Három válogatottban (jugoszláv, szerb-montenegrói és szerb) is szerepelt, a címeres mezekben 102 fellépésen 37 alkalommal volt eredményes.

Listánk következő helyezettje is szorosan kapcsolódik elődjéhez, hiszen a Kovacsevics, Milosevics szerb támadóduót hosszú évekig rettegték a válogatott védelmek kontinensszerte. Listánkra a Lazio és saját hibája tette fel a szerb legényt, hiszen a rómaiak 2001 nyarán 15 millió euróért vásárolták meg hősünket a Juventustól, de hét góltalan bajnoki után már télen továbbpasszolták a Real Sociedadhoz. Nyolcmillió euróért...

Itt már sokkal jobban ment Kovacsevicsnek (igaz, nem volt nehéz emelnie a szintet), hiszen 2007 nyaráig 51 gólt ügyködött össze a hispán bajnokságban, majd a görög pontvadászatban is megmutatta, hogy öreg csatár nem feltétlenül vén csatár, ugyanis másfél idény alatt összesen 39 gólt jegyzett. Váratlanul, szívproblémái miatt 2009 elején vonult vissza.

A sokoldalú bosnyák támadó 1999 nyarán lett világszerte ismert, hiszen a török Fenerbahcénak 23 millió eurót fizetett a Real Madrid a játékjogáért. Az előző idényben 18 gólt szerző Baljics a spanyol fővárosban viszont valósággal kipukkant, hiszen szűk másfél idény alatt 11 bajnokit kiérdemelve mindössze egyetlenegyszer volt eredményes, ráadásul többször is megsérült.

Az őt Törökországból jól ismerő edző, John Toshack bukása után neki sem lehetett maradása: előbb a Fenernek, majd a Rayo Vallecanónak adták kölcsön, 2002 nyarán pedig ingyen elengedték a Galatasarayhoz. Baljics később több török klubban is megfordult, ám sehol sem alkotott igazán maradandót az egyre motiválatlanabb futballista. 2008 nyarán vonult vissza.

A még mindig csak 30 esztendős francia hátvédről keveset hallani manapság, pedig a bekk 2001-ben 17 millió euróért szerződött a Monacótól a Barcelonához. Két idény alatt mindössze 31 bajnokin szerepelt, többnyire bűn rosszul. 2003 nyarán ingyen el is engedték őt az Olympique Marseille-hez, ám itt sem váltotta meg a világot. Újabb két szezon múltán a Fulhamhez került, ahol jóval gyakrabban vetették be őt mindenkori menedzserei.

A tavalyi bajnokságban viszont már csak egyszer, így 2008 nyarán fel is bontották szerződését. 2002-ben kerettag volt a világbajnokságon, hatszoros francia válogatott – a roppant sérülékeny védőnek jelenleg nincs klubja.

Amekkora összeget bukott Christanval ügyében a Barca, körülbelül ugyanannyit veszített az olasz középpályással, Stefano Fioréval a Valencia. A 2000-es kontinensbajnokságon kifejezetten jól futballozó olaszért ugyanis 17 millió eurót fizettek a Laziónak a spanyolok, ám Fiore első idényében feledhető játéka mellett mindössze két gólt lőtt 20 fellépésén.

A Fiorentinához, majd két kisebb talján klubhoz adták kölcsön, ingyen, illetve vélhetően nem eget rengető összegért (talán éppen csak az aláírási pénzét fedezték), mielőtt 2007 nyarán ingyen el nem engedték a Mantova Calcióhoz. 2008 szeptemberében innen is kiadták az útját, azóta eszi a klub nélküli futballisták keserű kenyerét.

A Real Madridban teljesen megérdemelten ikonná váló Herceg kora egyik legelegánsabban játszó középpályása volt, aki karrierje csúcsán, a Bajnokok Ligája győzteseként és legjobb játékosaként, a világtörténelem egyik legfifikásabb cselének elkövetőjeként szerződött 2000-ben a királyi klubtól a Milanhoz, mégpedig 17.5 millió euróért.

Némi túlzással elmondhatjuk, hogy a fenti mondatnál nem sokkal volt hosszabb az argentin olaszországi pályafutása, ugyanis rögtön két idényre kidőlt súlyos térdsérülése miatt – le is mondott ötmillió eurónyi béréről ezen időszak alatt –, és bár 2003-ban nyolcszor pályára léphetett, megnyerve harmadik Bajnokok Ligája-serlegét is, mozgásán sajnos nagyon meglátszott a hosszú kihagyás.

Listánkra egyértelműen nem teljesítménye, hanem „porcelántérde” írta fel. Redondo összesen 16-szor húzta magára a Milan mezét bajnokikon, hatszor a BL-ben, mielőtt 2004 nyarán végleg vissza nem vonult.

A klasszis orosz irányító a ’90-es évek egyik legígéretesebb középpályása volt, ezért is adott érte akkoriban szokatlanul nagy összeget, 12 millió eurót az Inter a Foggiának (ennél többet csak Roberto Baggióért fizettek addig). Az előző idényben brillírozó, a Serie A legjobb légiósának is megválasztott Salimov két idényt húzott le Milánóban: az első nem is sikerült rosszra, de a másodikban nagy csalódást okozott. 1994 nyarán el is engedték a német MSV Duisburghoz. Ezt az összeget ugyan nem hozták nyilvánosságra, de a német klub még sohasem fizetett egymilliónál nagyobb összeget játékosért, tehát az Inter hatalmasat bukott a Salimov-akción. A karmester később megfordult az Udinese, a Bologna és a Napoli gárdájában is, mielőtt 30 éves korában vissza nem vonult, miután megbukott nandrolonhasználat miatt egy doppingteszten.

Bár semmit sem szeretnénk elkiabálni, de a Chelsea alighanem óriási bakot lőtt az ukrán aranylabdás, Sevcsenko igazolásával. A Milanban legendává váló támadó 2006 nyarán, a világbajnokság után érezte úgy (a rossznyelvek szerint a felesége nyomására), hogy mindenképpen Londonba kell költöznie, és aláírnia a Chelsea-hez. Az angolok nem voltak skótok, hiszen 46 millió eurót fizettek Seváért, ám az ukrán sztár nem tudta felvenni a Premiership ritmusát, és első idényében a bajnokságban négy, a BL-ben három gólt szerzett. Hat és fél milliós fizetésért…

A következő szezonban 5/1 volt ezen mutatója, így a londoniak jobbnak látták, ha kölcsönadják a támadót a Milannak, hogy legalább gigászi fizetését ne kelljen folyósítaniuk. Sevcsenko régi állomáshelyén is adós a gólokkal, így, hacsak záros határidőn belül meg nem táltosodik, alighanem személyében tisztelhetjük minden idők második legnagyobb „ráfizetését”.

Az egykori kiváló jobb oldali középpályás az ezredforduló táján élte virágkorát, stabil tagja volt a spanyol válogatottnak, kétszer választották meg a BL legjobb középpályásának, ezért is fizetett érte 2001 nyarán 48 millió eurót a Lazio a Valenciának. A derék Gaizka a rómaiaknál mindössze 20 bajnokin és hat BL-mérkőzésen szerepelt, feledhetően, így a következő nyáron másfél millió euróért kölcsönadták a Barcelonának.

A katalánoknál nem szerepelt rosszul, de megvenni nem tudták, így hősünk egy idény múlva 3.5 millió ellenében már a Middlesbrough-t boldogíthatta, ám mivel fizetni sem ők, sem más nem volt hajlandó érte, a nehéz anyagi helyzetbe került Lazio kénytelen volt ingyen elengedni Mendietát, hogy ne kelljen csillagászati bérét folyósítani.

Egyébként fizetése tetemes részét kölcsönideje alatt is a talján klub állta, vételárát később csak Fiore és Bernardo Corradi „beszámításával” tudták kifizetni a Valenciának. Bár Mendieta korábbi formáját csak nagyon rövid időszakokra villantotta fel a Premiershipben, a klub egyik emblematikus alakja lett. 2008 nyarán vonult vissza, ráfizetési világrekorderként.