Az FC Sydney csapata két hét haladékot adott Philip Cocunek

Vágólapra másolva!
2007.05.08. 15:06
Május 22-ig kell választ adnia Philip Cocunak, a PSV középpályásának, hogy Ausztráliában kívánja-e folytatni a pályafutását. A Sydney FC rajta kívül még több neves játékost is csábít.
Philip Cocu
Philip Cocu
Philip Cocu
Philip Cocu
Philip Cocut, a PSV Eindhoven 36 éves, rutinos játékosát az elmúlt időszakban több együttes is kereste külföldről, a legkitartóbb közülük az ausztrál Sydney FC.

George Perry, a Sydney FC ügyvezető igazgatója kedden úgy nyilatkozott, hogy nagyon szeretnék a csapatukban tudni a holland játékost, de nem hajlandóak várni rá a végtelenségig.
„Philip most ért a végére egy hosszú és sikeres időszaknak a PSV-nél, és most szeretne egy kis időt a családjával tölteni. Ezt meg is értjük.” – mondta a sportvezető.

„De remélem, hogy ő is megért minket, ugyanis legkésőbb két hét múlva, május 22-ig szükségünk van a válaszára. Ő az elsőszámú célpontunk, de sokáig nem akarunk rá várni. Rajta kívül még három-négy emberrel is tárgyalásban vagyunk.”

Az együttes több mint egymillió ausztrál dollárt fizetne a játékosnak, ha a következő évben őket erősítené. Cocunek egyébként az Egyesült Államokból és Katarból is vannak kérői.

George Perry hozzátette, Cocun kívül olyan játékosokkal is szeretnék megerősíteni a csapatot, mint a nigériai játékmester, Jay-Jay Okocha, a török csatár, Hakan Sükür, valamint a Spanyolországban játszó ausztrál csatár, John Aloisi. Utóbbit egyébként a Queensland Roar együttese is szeretné a soraiban tudni.

„A játékosokkal folytatott tárgyalások biztatóak voltak, az emberek kezdenek rájönni, hogy jó üzlet az ausztrál bajnokság.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik