Frank James Lampard tősgyökeres futballcsalád sarjaként látta meg a napvilágot 1978. június 20-án az angliai Romfordban. Édesapja, idősebb Frank Lampard annak idején a West Ham United szélsőhátvédjeként szerzett magának nevet és persze dicsőséget, amikor kétszer is magasba emelhette az FA-kupát, és kétszer tagja lehetett a válogatottnak. A legjobb barátja egy bizonyos Harry Redknapp volt, aki ugyancsak megjárta az angol válogatottat, manapság pedig Portsmouthban foglalják imába a nevét, mert benn tartotta a város csapatát a Premiershipben. A két fiatalember, Harry és Frank senior együtt játszottak az Upton Parkban és annyira jó barátok voltak, hogy még fodrászhoz is együtt jártak. Ott pedig két lánytestvér dolgozott, és hogy, hogy nem, a két jó barát beléjük habarodott, házasság lett a dolog vége, és így lett mára az egyik legelismertebb angol edző az ifjabb Frank Lampard nagybátyja.

A Szerelmes kapitány csókjai a gyűrűre

Hősünk unokatestvére, Jamie Redknapp 17-szer szerepelt a válogatottban, és játszott a Southamptonban, a Tottenhamben, a Liverpoolban és a Bournemouthban is. Ezek az előzmények, de Frank, tehát az ifjabb Frank a csúcs a család történetében, hiszen a felsoroltak egyike sem lett a FIFA szavazásán vagy az Aranylabda kiosztásakor a világ, illetve Európa második legjobb labdarúgója. Ám csúcs azért is, mert egyelőre nincs fiú utód, Franknek ugyanis leánya van Elen Rivestől, akit még nem vett el, de már eljegyzett. Aki látott már gólt követő ünneplést Lampardtól, az tudja, hogy mindig az ujján csillogó gyűrűt csókolja meg először – ez a gesztus Elennek szól, a szép katalán lánynak, akit egy étteremben ismert meg.

Bár szinte természetes volt, hogy a már kiskorában is nagy tehetséget mutató ifjú Frank is szerencsét próbál a futballpályákon, egy hónappal elmúlt már 16 éves is, amikor a West Ham United inasa lett. Ott úgy hívják azokat az ifjú futballistákat, akik amellett, hogy játszanak valamelyik ificsapatban, a nagyok öltözőjében is dolgoznak, például a cipőpucoló tudományukat csiszolgatják nap mint nap. Első emlékei a futballal kapcsolatban az édesapjához kötődnek, már három-négy éves korában együtt rugdosták a labdát a családi ház kertjében. Később Romfordban kezdett el játszani, és bár iskolásként járt az Arsenalhoz és a Tottenhamhez is, amikor választania kellett, nem volt kétséges, hogy hol köt ki. Különösen, hogy ha hozzátesszük: a West Ham edzőjét Harry Redknappnak, a segédedzőjét pedig idősebb Frank Lampardnak hívták...

Az ifjú Lampard azonban hamar kapott saját szekrényt az öltözőben, ugyanis egy évvel később, 1995. július 1-jén aláírhatta első profi szerződését. A bemutatkozásra azonban várnia kellett fél évet, amelynek egy részét, októbertől januárig a Swansea City színeiben töltötte el, amelyekben kilenc bajnoki és két kupameccsen lépett pályára, lőtt egy gólt is – lényegében ez számít egy remek karrier kezdetének. A Swansea akkoriban a harmadik vonalban játszott, bemelegítésnek ez is megtette. Aztán januárban viszszatért Londonba a West Hamhez, és a hónap utolsó napján át is esett a tűzkeresztségen: a Coventry City ellen lejátszhatta élete első meccsét az élvonalban.

A szurkolók cikizésére gólokkal válaszolt

A legtöbb ember nosztalgiával gondol pályafutásának kezdeti időszakára, ám Frank Lampard nem tartozik közéjük. Csupán fél évvel később kapott elegendő lehetőséget a bizonyításra, és amikor éppen kezdett volna egyre stabilabb helyet kivívni magának a csapatban, elrepedt egy csont a jobb lábában az Aston Villa elleni mérkőzésen, 1997. március 15-én, és ezzel számára véget is ért az idény. Első bajnoki gólját újabb fél év múltán, az 1997–1998-as bajnokság kezdetén szerezte, a második félidőben állt be csereként a Barnsley ellen, és az ő találatával alakult ki a 2–0-s végeredmény. Ekkor már sikerült magának valódi tekintélyt kivívnia, biztos tagja, sőt kapitánya volt Anglia minden éppen korban hozzá illő korosztályos válogatottjának. Mondhatnánk, nagyszerű eredménysorral távozott a West Ham Unitedtől, hiszen a hat év alatt játszott 187 mérkőzést, rúgott 39 gólt, ám ennek ellenére igen keserű szájízzel távozott. A klubnál nem mindenki értékelte a teljesítményét.

Amikor 2005-ben az év játékosa lett Angliában, nem véletlenül mondta ezt a díj átvételekor: „Köszönettel tartozom Harry Redknappnak. Ő is, én is, kaptunk eleget. A partvonal mellett futva hallhattam, gyere és ülj a padra a nagybátyád és az apád mellé, ahhoz kevés vagy, hogy futballozz! Szeretném, ha azok a régi bekiabálók most itt lehetnének, mert ez a díj az én válaszom. Biztos vagyok benne, hogy Harry is hallotta a sértéseket, ám ő bízott bennem, s kitartott mellettem. Szóval szeretnék neki mindent megköszönni.”