A rajongással nem lesz gond

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
2009.07.15. 23:19
Címkék

Az MLSZ elnöksége kedden nemcsak arról döntött, hogy a Sport Tv közvetítheti a Soproni Liga, a Magyar Kupa, a Ligakupa, a Sport Tv-kupa és a Szuperkupa mérkőzéseit, hanem új főtitkárt is választott. A szövetség hivatalát augusztus 6-tól Bordás György vezeti, aki tavalyi nyugdíjba vonulásáig az 1991-es alapítástól elnök-vezérigazgatóként irányította az ING biztosítót. A 62 esztendős új főtitkárról tudni kell, hogy öttusázóként juniorválogatottságig vitte, 2002 és 2009 között a Magyar Vízilabda-szövetség társelnöke volt, 2005 óta pedig a Magyar Olimpiai Bizottság tagja.

Engedje meg, hogy gratuláljak, és rögtön megkérdezzem, mi késztet egy rendkívül sikeres, immár nyugdíjban lévő cégvezetőt arra, hogy megpályázza az MLSZ-főtitkári posztot?

Magam is azt gondoltam, hogy a nyugdíjba vonulás után már nem dolgozok többet, a sporton kívül legalábbis biztosan nem, és azon belül sem akárhol – felelte Bordás György. – Aztán jött ez a lehetőség, aminek nagyon komolyan szeretnék megfelelni. Egyébként nem pályáztam, hanem a szövetség elnöke, Kisteleki István kért fel a pozíció betöltésére.

Gondolom, szakadéknyi a különbség egy biztosítótársaság vezetése és a futballfőtitkári feladat elvégzése között.

Átnéztem az MLSZ-alapszabály vonatkozó paragrafusait, így mondhatom, nem sokban különbözik a korábbitól az új munkám. Tulajdonképpen itt is jelentős összegből gazdálkodó vállalatot kell vezetni, az viszont igaz, hogy amíg a biztosítónál szakembernek számítottam, addig a labdarúgásban ez nem mondható el rólam.

Abban azért erősítsen meg: szereti a futballt?

Miután abbahagytam az öttusát, levezetésként játszottam az NB III-as Autótaxiban. Nemhogy szeretem, rajongok a labdarúgásért.

Már ismerkedik új munkájával?

Természetesen, és szombaton ott a helyem Siófokon a Szuperkupa-meccsen is.

Legfrissebb hírek

Egy-egy gól Hollandiától és Marokkótól – jöhet a hosszabbítás!

Foci vb 2026
10 perce

Megható jelenet: Gakpo betalált Marokkó ellen, majd minden érzelem előtört belőle gyermeke elvesztése miatt – videó

Foci vb 2026
24 perce

„Ha ez szabálytalan, akkor az Arsenal nem lenne bajnok” – Klopp a németek elvett góljáról

Foci vb 2026
55 perce

Összesen 7 lövés, de 3 nagy védés a félidőben

Foci vb 2026
1 órája

Elkezdődött a Hollandia–Marokkó mérkőzés

Foci vb 2026
2 órája

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Hollandia–Marokkó 1–1

Foci vb 2026
2 órája

Videón a paraguayi csoda – így esett ki az idei vb első tizenegyespárbajában Németország

Foci vb 2026
2 órája

Az 56 beadás rekord – sokatmondó, hogy 10 volt sikeres

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik