Megalkuvás nélkül

Nagy ünneplést csapott vasárnap este?Nagy ünneplést csapott vasárnap este?

Sok időm nem volt rá – mondta Szávay Ágnes. – A döntő után lezuhanyoztam, aztán jöttek az interjúk, a sajtótájékoztató, majd sokáig autogramokat osztogattam, szóval szépen elment az egész délután meg a kora este. Utána elmentünk vacsorázni, és persze megbeszéltük az – akkor még – edzőjelöltemmel, Karl-Heinz Wetterrel, hogy folytatjuk-e a közös munkát.

Ilyen sikeres hét után ez kérdéses volt egyáltalán?

Igaz, hogy mindketten nagyon elégedettek voltunk a másikkal. Karl azonban azt mondta, csak akkor hajlandó úgymond elvállalni engem, ha megalkuvás nélkül mindent kizárólag a munkának rendelek alá, mert úgy véli, ez kell ahhoz, hogy visszakerüljek a legjobbak közé. Felajánlotta, hogy menjek ki hozzá Ausztriába, mert úgy itthon hagyhatom a gondokat, a nehézségeket, bármit, ami elterelheti a figyelmemet a teniszről.

Igent mondott neki?

Természetesen, kedden már indulok is. Semmit sem szeretnék jobban, mint hogy ismét ott legyek a közvetlen élvonalban, és tudom, hogy ennek mi az ára.

Például az, hogy hiába a gyönyörű diadal, mindössze egy szabadnapot kapott.

Pedig örültem volna kettőnek is, de Karl úgy véli, sok tennivalónk van a kemény pályás szezon előtt, úgyhogy kedden már jelentkeznem kell nála, és kezdődik a felkészülés.

Hadd legyek kicsit gonosz: hivatalosan csak egy napja az edzője, és máris ilyen kemény kézzel bánik önnel?

Nagyon jó szakember, tökéletesen megbízom benne, és elfogadom, amit mond – ha azt kéri, kedden kezdjünk, én ott leszek a pályán. Elvégre abban, hogy több mint másfél év után ismét WTA-tornát tudtam nyerni, ráadásul épp Budapesten, neki is kulcsszerepe volt. Már a verseny előtt is sokat segített, főleg mentálisan tett helyre, és utána, a meccseken is átlendített a nehéz pillanatokon. Amikor teljesen kétségbeestem a pályán, akkor is mindig megnyugtatott, és jó kedvre derített. Nem tudnám megmondani, pontosan hogyan csinálja, de épp erre van szükségem. És a szakmai tanácsai is nagyon sokat jelentettek – szóval nélküle aligha nyerem meg a tornát.

És még vele sem volt könnyű.

Már az első mérkőzés is nagy kihívás volt, hiszen egy honfitárs, Marosi Kati ellen, főképp Magyarországon, nagyon nehéz játszani. Az is bennem volt, hogy tavaly már az első mérkőzésemen kikaptam, nem is akárhogyan. A második fordulóban, Tathiana Garbin ellen játszottam a legnehezebb találkozót: a háromórás csatában, aminek a végén már nem is az számított, melyikünk a jobb teniszező, hanem hogy ki a kitartóbb, ki bírja jobban a harcot. Közel voltam a vereséghez.

Ha csak az eredményt nézzük, két sima siker következett.

Azért azok sem voltak könnyű mérkőzések. Bacsinszky Timivel már csak azért is kellemetlen volt játszani, mert jó barátnő ellen mindig nehezebb teniszezni, de ott már kezdett jól menni a játék. Ami pedig az Aljona Bondarenko elleni elődöntőt illeti, az egész hét során egyszer sem izgultam úgy, mint akkor – állandóan a két évvel ezelőtti elődöntő járt a fejemben, amikor Gisela Dulko nagyon megvert. Nem is sikerült valami nagy formában játszanom, de szerencsére Bondarenko is ideges volt. A döntőre vagyok a legbüszkébb: nagyon ritkán éltem meg azt, hogy ilyen mély gödörből vissza tudtam kapaszkodni.

De hogyan került oda?

Egyrészt régen voltam utoljára WTA-torna fináléjában, győznöm meg még annál is régebben sikerült, és egy döntőnek mindig más a hangulata, más a súlya, mint az egyszerű mérkőzésnek. Na meg benne vannak a tavaly történtek, a megfelelni vágyás is: sosem teniszeztem ennyi magyar szurkoló előtt, és mindenképpen örömet akartam szerezni nekik. Nagyon sokat jelentett a buzdításuk, hogy akkor is mellettem voltak, mikor pocsékul ment a játék. Örülök, hogy sikerült megmutatnom, hogy jobb vagyok annál, mint amit tavaly láttak tőlem.

Ha szívére teszi a kezét, számított arra másfél héttel ezelőtt, hogy tornagyőztesként távozik majd Budapestről?

Megvallom, nem nagyon bíztam benne. Sokkoló élmény volt az egy évvel ezelőtti kudarc, és inkább csak reménykedtem benne, hogy kikerekedik a jobb szereplés, de most nagyon boldog vagyok. Egy magyarországi tornagyőzelem különleges érzés, főleg ilyen közönség előtt, az egyik legnagyobb pillanat a pályafutásom során.

Az önbizalmának is jót tesz a régen várt siker?

Érzem, hogy ismét jó úton járok. Ez az év, az első két hónapot leszámítva, már egyébként sem sikerült olyan rosszul, hiszen megvertem Ana Ivanovicsot, Viktorija Azarenkát és Venus Williamset, azaz top tízes játékosokat is, de ez a tornagyőzelem végképp megerősít, és remélhetőleg az ellenfelek is elkezdenek újra tartani tőlem. Szeretném továbbra is tartani ezt a teljesítményt, és az év végéig visszakerülni a legjobb húszba a világranglistán.

Ám a következő hetekben csak veszíteni fogja a ranglistapontokat, legközelebb augusztusban játszik.

Bad Gasteinben elődöntős voltam tavaly, azok a pontjaim valóban kiesnek nemsokára, utána azonban szinte nincs mit megvédenem, mert az előző év második felében nem ment valami jól a játék, sehol sem sikerült legalább két kört mennem – az idén szeretnék ezen változtatni. Most az a legfontosabb, hogy a lehető legtökéletesebben felkészüljek a kemény pályás idényre: augusztus harmadikától három amerikai versenyen veszek részt, majd pedig jöhet az US Open, ahol tavaly Garbintól kaptam ki a második körben – azt a szereplést is szeretném jócskán túlszárnyalni. Az önbizalmam rendben, sérüléseim sincsenek, találtam egy remek edzőt is – azt hiszem, most minden adva van ahhoz, hogy ismét elinduljak felfelé.