Fantasztikus felszolgálás – és végre egy jó muffin!

Néhány szó erejéig érdemes visszaemlékezni a szerdai meccsre, mert bár jól ismerem az angliai viszonyokat, a lincolni körülmények engem is megleptek. Negyedosztályú együttes otthonában léptünk pályára, mégis olyan hangulatos stadion, olyan ragyogó körülmények fogadtak bennünket, hogy még sokáig fogok jó érzéssel gondolni az estére – pedig két védő próbált megszabadítani a testrészeimtől. Fáradtak, szinte kimerültek voltunk, ennek ellenére akadtak periódusok, amikor tetszetősen futballoztunk. Talán ennek is köszönhető, hogy kicsit lazább lett a csütörtök, mint az eddigi izzasztó napok.

Velünk, csatárokkal Bobby Davison barátja, Wayne Allison foglalkozott, és bevallom, nagyon élveztem az egyéni képzést. Az edző remek észrevételeket tett, látni, hogy egykor igazi, gólveszélyes angol támadó volt. A különgyakorlás után kétkapus játék volt a program. Ez azért volt érdekes, mert párokat alkottunk, a duó vesztes együttesben szereplő tagja pedig köteles volt az ebédnél kiszolgálni a győztest. Szegény Tóth Bence ugrált is rendesen az étteremben…

A délutánunk szabad volt, úgyhogy a csapat nagy részét elvittem a helyi bevásárlóközpontba. Jól ismerem a helyet, amikor a Barnsleyban futballoztam, három hónapig Sheffieldben laktam, úgyhogy vannak törzshelyeim. Meg is mutattam a fiúknak a kedvenc kávézómat, amelyben végre ettem egy finom muffint, amit a szigetországi időszak során kedveltem meg.

Bár a vacsora után is kötetlen volt a program, nem mászkáltunk, bedőltünk az ágyba, mert tudtuk, pénteken kemény edzések várnak ránk – a mester két egymást követő napon sosem kegyelmez.