Aki csak a kispadot koptatja, nem boldog

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2009.07.04. 02:39
Címkék
Ideálisnak nem nevezhető a helyzet: a válogatott egyik alapembere, Szélesi Zoltán egyelőre nem tudja, melyik csapatban folytatja pályafutását. A 27 esztendős védő a francia RC Strasbourgtól már eljött, hétfő óta az Újpest FCvel gyakorol, és reményei szerint hamarosan csatlakozik valamelyik külföldi együttes játékoskeretéhez.

Egyetlen mérkőzésen múlott, hogy Szélesi Zoltán szerződése a 2008–2009-es bajnoki esztendő végén érvényét veszítette. Csapatának, az RC Strasbourgnak a francia második vonal utolsó fordulójában elegendő lett volna a döntetlen is az első osztályba jutáshoz (sőt ha az US Bou lognesur-Mer nem szerez három pontot, ki is kaphatott volna…), és akkor a klubbal kötött megállapodása automatikusan meghosszabbodik egy évvel. Kell-e mondani, a Montpellier elleni sorsdöntő találkozó vereséggel zárult, a rivális Boulogne-sur-Mer természetesen győzött, Szélesi Zoltán pedig kezdhetett gondolkodni azon, hova igazoljon.

Megemésztette már, hogy csapata elbukta a feljutásért vívott harcot?

Óriási csalódásként élem meg, hogy a Strasbourg a negyedik helyen végzett a bajnokságban, egyértelműen a legjobbak között volna a helye – felelte az Újpest büki edzőtáborában készülő Szélesi Zoltán. – Saját kezünkben volt a sorsunk, csak magunknak tehetünk szemrehányást, hogy nem tudtunk élni a lehetőséggel.

Nem tagadom, szívesen futballoztam volna Franciaországban a legjobbak között, igaz, csak akkor, ha nem Jean-Marc Furlan felel a szakmai munkáért.

A vezetőedzővel nem volt felhőtlen a viszonya...

Fogalmazhatunk így is. Tavaly kiejtette a csapatot, az idén nem sikerült visszakerülnünk, ő pedig fogta magát, és távozott a klubtól. A munkáját az eredmények minősítik… Amúgy az elnök úr, Léonard Specht kapacitált, hogy maradjak Strasbourgban, ám korrektül azt is közölte, meggyengült játékoskerettel és szerényebb büdzsével kell az új bajnoki évben számolni. Megköszöntem a ragaszkodását, és a távozás mellett döntöttem.

Sikerült kipihennie az elmúlt idény fáradalmait?

Németországban és Franciaországban is négy hét szabadság jut ilyenkor a labdarúgóknak, ez elegendő a feltöltődésre. Persze senki se gondolja, hogy semmittevéssel teltek a napjaim. Éppúgy megkaptam a pihenőre előírt programot, mint a Strasbourg-ban maradó futballisták, azaz futottam, teniszeztem, lábtengóztam, szóval aktívan pihentem.

Amikor az újpesti szimpatizánsok meghallották, hogy csatlakozik a Bükön edzőtáborozó csapatukhoz, máris kombinálni kezdtek.

Abban bíznak, mivel kötődik a klubhoz, esetleg véglegesen itthon marad.

Magam is tapasztalom, sokan szeretnék, ha visszatérnék Újpestre. Mindenki tudja, milyen sokat jelent nekem ez a csapat, jólesik az emberek szeretete, ám talán megértik, ha azt mondom, egyelőre nem tervezem a hazatérést.

Milyen lehetőségei vannak?

Babos Gábor csapatának, a hollandiai NEC-nek az elöljárói szinte naponta hívnak, hogy igazoljak hozzájuk, sőt érdeklődnek Angliából, Olaszországból és Oroszországból is.

A feleségemet és az édesapámat egészen biztosan meghallgatom a döntés előtt, és sokat adok Dárdai Pál véleményére is. Amikor Telkiben voltunk összetartáson a válogatottal, Erwin Koeman elmondta a kerettagoknak, neki fontos, hogy aki csapatot vált, játsszon az új klubjában. Ha visszagondolok arra az időszakra, amikor gyerekként elkezdtem futballozni, a játék szeretete vezérelt, szinte ölni tudtam volna azért, hogy a pályán legyek. Az érzés azóta sem változott: vallom, aki a kispadot koptatja, nem boldog, még akkor sem, ha vaskos eurókötegek érkeznek a bankszámlájára. Ezért jó döntést akarok hozni, amikor elkötelezem magam. Úgy gondolom, erre tíz napon belül sor kerül.

A csapatváltás küszöbén eszébe jut, hogy közelednek a válogatott létfontosságú őszi világbajnoki selejtezői?

Lehet erre nem figyelni? Nagyon jó az Erwin Koeman irányította közösséghez tartozni, és bár nagy munka áll előttünk, reményeim szerint legalább négy ponttal jövünk ki a Svédország és Portugália elleni két találkozóból. Bár… Mindig, minden körülmények között nyerni akarok, ezért inkább azt mondom, legyen hat az a négy!

Legfrissebb hírek

Atlético Madrid–Barcelona elődöntő lesz a spanyol Király-kupában

Spanyol labdarúgás
19 perce

Téli olimpia: Japán legyőzte Franciaországot a női jégkorongtornán

Téli olimpia 2026
32 perce

Kosárlabda: egységben az erő – brillírozik a MAFC serdülő fiúcsapata

Utánpótlássport
41 perce

Olvasóinknál Neszmély Boglárka volt a mieink legjobbja a női vízilabda Európa-bajnokságon

Vízilabda
41 perce

Szijjártó Péter fogadta Bondár Annát, miután ukrán ellenfele nem fogott vele kezet

Tenisz
55 perce

Már a Juventus is figyeli az ifi BL-ben triplázó Kovács Bendegúzt – sajtóhír

Légiósok
59 perce

Davis-kupa: Piros Zsombor kezd Tommy Paul ellen Tatabányán

Tenisz
1 órája

Derbi: Szélesi játékosként már nyert az Üllői úton, most edzőként tér vissza

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik