Ronaldót és Tévezt is pótolná Rooney

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2009.06.29. 23:11
Címkék
A klasszisok kegyeiért zajló versenyben a Real Madrid tűnik nyertesnek, hiszen a nagy angol klubok egyelőre nem nagyon tudták szerződtetni kiszemeltjeiket. A Manchester Unitedben futballozó Wayne Rooney ennek ellenére fogadkozik, pótolhatja Cristiano Ronaldót és Carlos Tévezt, igaz, ennek érdekében nem a szélen kellene futballoznia, és azt is hangsúlyozta, a portugálért befolyó összeget erősítésekre kell fordítani.

Bár lassan június végéhez érünk, és néhány héten belül minden nagy klubnál elkezdődik az alapozás, úgy tűnik, az angol élcsapatok az átigazolási időszak eddigi vesztesei. A négy nagy közül egyelőre csak az Arsenal (Thomas Vermae-len) és a Liverpool (Glen Johnson) tud számottevő erősítést felmutatni, és több angliai kiszemelttel kapcsolatban (David Villa, Franck Ribéry) olvashatunk olyan híreket, hogy a Premier League helyett inkább Spanyolországban játszanának. Némileg furcsán hangozhat, de talán a Manchester United van a legrosszabb, egyben a legjobb helyzetben az angol bajnokaspiránsok közül. Hogy miért? Cristiano Ronaldo és Carlos Tévez távozásával az amúgy is erős keretű „vörös ördögök” gyengültek a leginkább, ám a portugálért kapott 94 millió euróból jelentősen erősíthetnek. Igaz, Wayne Rooney már sokadszor mondja el, ha eredeti posztján játszik, ő is betöltheti a páros távozásával keletkező űrt.

„Cristiano és Carlos sok gólt szerzett az elmúlt két idényben, de úgy gondolom, képes vagyok pótolni őket, ha a számomra megfelelő pozícióban játszhatok, ott, ahol a legjobban érzem magam – nyilatkozta a Timesnak a csatár. – Sokak szerint középcsatárként vagyok a leghatékonyabb. Hatalmas kiváltságot jelent hétről hétre a Manchester Unitedben játszani, szerencsésnek is érzem magam, de szerintem a szélen futballozva nem tudom teljesen kibontakoztatni a bennem rejlő képességet. Úgy érzem, a következő idényben ígéretből nagyszerű játékossá válhatok.”

Való igaz, Roo-neyra jellemző volt, hogy Cristiano Ronaldóval ellentétben „feláldozta” magát a csapatért, de a szélső távozásával talán központibb szerep juthat a még mindig csak 23 éves támadónak.

„Azt nem mondanám, hogy én végeztem el a piszkos munkát, hiszen Ronaldo igazi klasszisjátékos, aki bárhonnan képes betalálni, ezért az ember megpróbál alkalmazkodni hozzá. Azért tettünk így, mert tisztában voltunk vele, hogy meccseket nyerhet nekünk. Most, hogy elment, több gólt kell szereznünk, és hiszem, hogy képesek vagyunk rá.”

Azt természetesen a válogatott futballista is elismerte, hogy az MU-nak erősítenie kell, de egyelőre még csak lehetséges érkezőkről hallhatunk. A széleken bevethető, wiganes Antonio Valencia állítólag napokon belül aláírhat. Karim Benzema már korábban Sir Alex Ferguson látókörébe került, ám a Lyon ragaszkodik a támadóhoz, aki állítólag még egy idényt maradna, ráadásul az Arsenal és a Real Madrid is érdeklődik iránta. David Villa és Samuel Eto’o érkezését már korábban kizárták, míg Sergio Agüeróval kapcsolatban sem hallottunk olyan híreket, hogy megkezdődtek volna a tárgyalások, így jelen állás szerint tényleg Wayne Rooney lehet a gárda első számú gólvágója. Igaz, a manchesterieknek még jó két hónapjuk van a kiszemeltek megszerzésére.

Legfrissebb hírek

A Puskás Akadémia 94. percben kapott góllal esett ki az ifjúsági BL-ből

Minden más foci
2 perce

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
12 perce

Az amerikai kapitány továbbjutást vár, Bardóczky Kornél meglepetésre számít a Davis-kupában

Tenisz
18 perce

Megkezdődött a Grosics 100 emlékév

Magyar válogatott
39 perce

Három NB II-es mérkőzés kezdési időpontja megváltozott

Labdarúgó NB II
1 órája

Női kosárlabda, vb-selejtező: Völgyi Péter húszfős keretet hirdetett

Kosárlabda
1 órája

Tíz jégkorongozó, akire érdemes figyelni Milánóban

Jégkorong
1 órája

Kézilabda: Nagy Benedek visszatér a spanyol élvonalba

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik