Külföldi kérőkre várva

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
2009.06.26. 23:36
Címkék
Noha Stark Pétert és Böőr Zoltánt szerződés köti a Győri ETO FC-hez, a klub vezetői bizonyos összegért hajlandók lemondani a két labdarúgó játékáról. Ez még akkor is meglepő, ha a győri elöljárók állítják, üzleti alapon értékesítik a kerettagokat.

Lapunk osztályzatai alapján Böőr Zoltán lett az év labdarúgója, Stark Péter pedig huszonnyolcadikként a középső védők között a hatodik helyen zárt. Előbbi futballista huszonegyszeres válogatott, jövőjét hosszú távon az ETO-ban képzelte el, utóbbi mögött pedig tizenkilenc válogatottság áll, és szinte minden Győrhöz köti. Mindkettőjüknek szerződésük van a zöld-fehérekkel, ám a klub bizonyos összeg fejében lemondana foglalkoztatásukról. Miután a zöld-fehérek tulajdonosa, Tarsoly Csaba a Honvéd ellen elveszített Magyar Kupa-döntő után többek között azt mondta, ki kell söpörni a magyar futballból az elkényelmesedett megélhetési sztárocskákat, többekben felvetődött: az elöljárók a két kulcsembert teszik felelőssé azért, hogy a csapat nem tudott kilépni a nemzetközi porondra. Klement Tibor ügyvezető szerint erről szó sincs.

„Mindegyik játékosunknak ára van, és ha azt egy klub kifizeti, létrejöhet az üzlet – mondta Klement Tibor. – Esztendővel ezelőtt Stark Péter abban maradt a tulajdonossal, ha külföldi csapattól keresik, az ETO nem gátolja meg, hogy jelentős pénzt kereshessen. Böőr Zoltán ugyancsak megkereste Tarsoly Csabát, és elmondta, a gazdasági válság miatt kiesett bevételeit pótolni szeretné, ezért külföldön folytatná pályafutását. Ezek után nem értem, miért probléma, hogy hajlandóak vagyunk elengedni őket?”

A klubvezető nem akart feltételezésekbe bocsátkozni – mert mi van akkor, ha a két játékos iránt nincs érdeklődés? –, elmondása szerint Kiss József dolgozik az eladásukon, ő pedig úgy hiszi, a FIFA-licences szakember sikerrel jár. Az új vezetőedző, Pintér Attila már szerződtetésekor tudta és tudomásul vette, hogy üzleti alapon értékesítik a kerettagokat, ezért csak annyit kért, ha valakit sikerül eladni, azt megfelelő minőségi labdarúgóval pótolják.

Lássuk, az egyik érintett, Böőr Zoltán miként látja a történteket!

„A vezetők behívattak, s közölték, hogy nem számítanak rám, továbbá elmondták, mennyi a kivásárlási áram – mondta a győriek középpályása. – Ha augusztus harmincegyedikéig nem sikerül külföldre igazolnom, az új helyzetet teremt, bár azt nem tudom, ez mit takar... Hosszú távra terveztem Győrben, így csalódott vagyok, amiért idő előtt távoznom kell. Pintér Attila jó edzéseket tart, élvezem a munkát, és arra készülök, hogy két és fél év után valami új történjen az életemben. Voltam már sokkal rosszabb helyzetben is, amikor jöttek a sérülések, mégis talpra álltam. Egészséges vagyok, és optimista a jövőt illetően.”

Legfrissebb hírek

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Hollandia–Marokkó 0–0

Foci vb 2026
23 perce

Videón a paraguayi csoda – így esett ki az idei vb első tizenegyespárbajában Németország

Foci vb 2026
40 perce

Az 56 beadás rekord – sokatmondó, hogy 10 volt sikeres

Foci vb 2026
44 perce

Statisztikák: Németország a 2014-es vb-győzelem óta nem tud meccset nyerni az egyenes kieséses szakaszban

Foci vb 2026
56 perce

Julian Nagelsmann csalódott, de szeretne kapitány maradni

Foci vb 2026
59 perce

Koeman belenyúlt, elővette az ötvédős rendszert – íme, a holland–marokkói kezdőcsapatok!

Foci vb 2026
1 órája

Dráma Bostonban, Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot

Foci vb 2026
1 órája

Itt az egyenes kieséses szakasz első meglepetése: Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik