Olimpikon szeretne lenni

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
2009.06.18. 22:59
Címkék
AHonvéd hároméves arany sorozatát törte meg az idén a Dunaújváros női csapata, amelynek bő keretében több tehetséges fiatal is helyet kapott, köztük a mindössze tizenhat éves Papalexisz Petra.

A Dunaújvárosi Főiskola-Elco-DVCSH bő keretében tizennyolc pólós kapott helyet, köztük kilenc utánpótláskorú játékos. Mindegyikük megfordult már valamelyik korosztályos válogatottban, néhányukra Petrovics Mátyás, a felnőttek kapitánya is felfigyelt. A tizenhetedik születésnapját októberben ünneplő Papalexisz Petra kilencévesen került közelebbi barátságba a medencével, amikor orvosai javasolták, hogy fájós lábának jót tenne az úszás. Négy hónapig rótta a hosszakat, egy-egy versenyen is részt vett, majd a póló felé fordult.

„A családdal tévéztünk, ha jól emlékszem, a kétezer-egyes budapesti Európa-bajnokságot néztük, s annak hatására gondoltam, kipróbálnám a vízilabdát. Dunaújvárosban kezdtem el pólózni, s már az első edzés után ott ragadtam” – mondta el Papa-lexisz Petra.

A magyar-görög származású lány – édesapja görög, édesanyja magyar, s mindkét nyelvet beszéli – hamar tagja lett az utánpótlás-válogatottnak, s a 16 éven aluliak csapatával megnyerte a 2007-es olimpiai reménységek tornáját. Nem hiába mondta: egyik nagy célja, hogy visszakerüljön az utánpótlás-válogatottba. Az idén mindenképpen lemaradt volna a nyári korosztályos eseményekről, mert két héttel ezelőtt eltörte a bokáját.

Az idei bajnokságban a felnőtteknél tizenkét meccsen játszott és három gólt lőtt, de egyelőre az ifjúsági és a serdülőbajnokság a hangsúlyosabb az eredményes pólókarrier mellett építészmérnöki diplomára pályázó Petra számára. A serdülőkkel bronzérmet szerzett – a 24 gólig jutó lány csapata házi gólkirálya lett –, az ifikkel pedig a negyedik helyen végzett. Ebben a korosztályban tíz gólt szerzett, s Tóth Martinával holtversenyben az újvárosiak legeredményesebbje volt.

Év közben a felnőttekkel közösen edz, többek között példaképével, Primász Ágnessel. „Az edzéseken, meccseken is sokat lehet tanulni tőle, de nemcsak tőle, az egész csapattól. Nagy élmény volt a bajnoki cím megszerzése. A későbbiekben szeretnék meghatározó szerephez jutni a felnőttek között, majd bekerülni a válogatottba, s végül kijutni az olimpiára. Ha ott nyerhetnék is, minden álmom valóra válna” – tekintett előre Papalexisz Petra.

Legfrissebb hírek

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
18 perce

Videó: Jesse Marsch hollywoodi filmekbe illő beszédet mondott Los Angelesben

Foci vb 2026
37 perce

Női röplabda Extraliga: Megvan, mikor rajtol az új idény

Röplabda
40 perce

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
42 perce

Zico a brazilok kiesése esetén sem lenne szomorú

Foci vb 2026
46 perce

WNBA: Négyszeri hosszabbítás és 247 pont Washingtonban

Kosárlabda
59 perce

Vb 2026: a svédek világklasszisa, Duplantis 3–1-es győzelmet vár a franciák ellen

Foci vb 2026
1 órája

A dél-afrikaiak kapusa új világbajnoki rekorddal utazik haza

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik