Hagyják őket játszani!

Ki legyen a másik bel ső védő Juhász Roland mellett a svédek elleni, szeptemberi világbajnoki selejtezőn?Ki legyen a másik bel ső védő Juhász Roland mellett a svédek elleni, szeptemberi világbajnoki selejtezőn?

Így, bele a közepébe? – kérdezett vissza Kardos József. – Rendben, legyen, nem szeretek mellébeszélni, ezért elárulom jelöltemet: Gyepes Gábor. Toronymagasan ő a legjobb ezen a poszton, rendkívül intelligens, erős futballista. Csak ne legyen sérült, s akkor biztosan számolhat vele a kapitány.

Gondolom, Juhász Roland helye megkérdőjelezhetetlen.

Egyértelműen ő a legjobb magyar hátvéd, nagyon szeretem a játékát. Megmozdulásain látszik, hogy csatárerényekkel is büszkélkedik.

A honi mezőnyben van olyan futballista, akit bátran ajánlana Erwin Koemannak, ha már a válogatottról beszélgetünk?

Ez már jóval nehezebb kérdés.

Mielőtt bármiféle indoklásba kezdek, elmesélek önnek valamit, s akkor megérti, mi a bajom a magyar futballal, azon belül is a hátvédjátékkal. Mint ismeretes, az MLSZ kötelékébe tartozom, rengeteg utánpótlás-válogatott játékossal foglalkozom, leginkább az U15-ösökkel. Velük voltunk kint Olaszországban nemzetközi tornán, amelyen az Egyesült Államok válogatottjával játszottunk. Belső védőnk – neve most nem érdekes – hozta ki a labdát, aztán elveszítette, az ellenfél csatára pedig meg sem állt a kapunkig. Mit gondol, a másik három hátvédünk mit csinált? Állt a posztján, a jobb és bal szélen, s dermedten figyelte, hogy társuk egyedül próbál menteni. Kikaptunk három kettőre az amerikaiaktól, ám történetem veleje nem ez, hanem hogy a játékosok már fiatalon sem értik a hadrendet.

Lehet, hogy túlságosan komplikált a taktika.

Nem. A mi időnkben még a jobbhátvéd a balszélsőt, a balhátvéd a jobbszélsőt fogta, volt egy centerhalf meg egy beállós, aki az ellenfél középcsatárát kísérte. Ma már vonalvédekezésről beszélünk négy hátvéd esetében, és ennél a taktikánál rendkívül fontos egymás kisegítése, a visszazárás, a területvédekezés, és akkor még nem beszéltem arról, illene fel- és belépni az akciókba is.

Tehát ami a jövőt illeti, utánpótlásedzőként nem sok jóval tud kecsegtetni bennünket?

Hatéves lurkókkal is foglalkozom, és gumilabdával próbálom őket megtanítani fejelni. Tudniillik nemcsak a taktikai hiányosságok, hanem a hátvédek esetében a gyatra fejelés is akadályozza a jobb teljesítményt. Figyelje csak meg, vannak labdarúgóink, akik tarkóval fejelnek, olyan is akad, aki lendületből érkezik a labdára, mégis megtorpanva, két lábról rugaszkodik el. S akkor még nem említettem a hátizom erősségének hiányát, amely azt okozza, hogy nincs törzserő, így olyan a fejes, mintha csak megsimogatták volna a labdát. A strandon öklelik úgy a labdát az amatőrök, mint a mi játékosaink teszik. Számomra egyértelmű, hogy az edzők felelőssége, mivé válik egy ifjú tehetség. Ezt saját tapasztalatból is mondhatom, hiszen annak idején a világbajnokságra is kijutó válogatottban én gyakorlatilag azt játszottam, amit csak akartam.

Ne túlozzon!

Eszemben sincs. Mezey György megtalálta a helyemet, amelyet pontosan nem is lehetett behatárolni. Nézze csak vissza az osztrákok elleni, bécsi három nullás győzelmünket, amellyel kijutottunk Mexikóba. Olykor a bal szélen tűnök fel. Ez a kulcsa mindennek, az edző ne fogja vissza a kreatív hátvédet, hagyja, hadd lépjen be a támadásokba, legyen meg a létszámfölény, és persze szervezze meg, hogy a másik csapattárs visszazárjon.

Védőkről beszélgetünk, és szembetűnő, hogy lapunk játékosrangsorában az első tízben mindössze egy védekező típusú futballista szerepel, a debreceni Varga József. Bár ő sem klasszikus hátvéd.

Ezen ne csodálkozzon, a csatárokat góljaik, kreatív megmozdulásaik révén mindig is többre értékelték. Tudja, mi az én legnagyobb bajom? Hogy nemcsak a játékosrangsor elejéről hiányoznak a védők, hanem a kispadokról is. Kérdem én, Garaba Imre miért vaddisznókra vadászik, ahelyett, hogy csapatot dirigálna? Vagy Nagy Antal miért az üzleti életben ér el sikereket, és nem trénerként?

S még sorolhatnám a korábbi klasszisok nevét, akik távol kerültek a futballtól.

Visszatérve a rangsorra: az összesített listán Kuttor Attila, a Haladás örökifjú játékosa áll a legjobb pozícióban, a tizenharmadik helyen. Ez nem a fiatalok kritikája?

Inkább dicsérjük meg Kuttor Attilát, aki minden tapasztalatát, rutinját kihasználja a meccseken, megbízható futballista, szinte olvassa a játékot, így nem csoda, hogy közel a negyvenhez is ő az egyik legjobb. Ezen egyáltalán nem lepődöm meg, magam is azt vallom, legyen a csapatomban megbízható labdarúgó, aki képes jó átlagteljesítményre, még akkor is, ha játékából esetleg hiányoznak a bravúrok.

Mi a véleménye a nagy tehetségnek tartott újpesti Korcsmár Zsoltról, aki a tizenhetedik helyen áll a ranglistán?

Mondhatnám, hogy előttem az utódom, de azért ez nem egészen így van. Ügyes labdarúgó, de támadásban még sokat kell fejlődnie. Annak idején harmincnyolc gólt szereztem védőként, legyen ez a mérce számára.

Kit emelne még ki?

Nem akarok senkit megbántani vagy kritizálni, de hiányoznak a klasszisok a magyar bajnokságból. Nézem, hogy Éger László a huszadik helyen áll, s tudom, hogy őt az egyik legjobb hátvédnek tartják. Én meg azt mondom, mentálisan nem az igazi, ha egyszer hibázik, jön a második és harmadik hibapont. Ezzel nem akarom megbántani, csak azt szeretném kifejezni, hogy egykor mentálisan is erősek voltunk, és ez olykor fontosabb, mint az igazi futballtudás.