Szambát akarnak látni

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
2009.06.09. 22:37
Címkék
Dunga vezetésével a brazil válogatott gyakorlatiasabb, ám kevésbé látványos futballt játszik. Bár többen – köztük a korábbi világbajnok Tostao is – hiányolják a támadófocit, az eredmények és a majdnem egy éve tartó veretlenség a szövetségi kapitányt igazolja, aki szerdán Paraguay ellen sem változtat módszerein.

Hiába győzte le 4–0-ra szombaton Uruguayt és ugrott selejtezőcsoportja élére a brazil válogatott, még mindig akadnak olyanok, akik fanyalognak a játéka láttán. Főleg az idegenbeli meccsekre jellemző, hogy teljes offenzíva helyett a selecao egy ideig magára húzza ellenfelét, majd a Kakához és Robinhóhoz hasonló futballistái vezetésével halálos ellentámadásokat indít. Az eredményességtől függetlenül sokan neheztelnek Dungára, mivel szerintük nem ez a brazil stílus, ráadásul a defenzívebb ellenfelekkel sokszor meg is gyűlt a baja a csapatnak. A legutóbbi kritikus az 1970-es vb-győztes csapatban szereplő Tostao volt.

„Brazília mindig is a támadófocijáról volt híres, erre most a védekezés és a kontrák jellemzik a válogatottat – írta a szakszerű elemzéseiről híres korábbi klasszis. – Az a selecao már nem létezik, amelyet szép passzjátékáért és a látványért szerettünk. Manapság az általunk sokat kritizált defenzív olasz focira emlékeztet a játékunk. Igaz, hogy nem ilyen csapatról álmodoztunk, de el kell ismernünk, a gárdának van stílusa, és az ilyesmi általában eredményességgel párosul.”

Való igaz, a selecao (hagyományaihoz képest) nem játszik túl látványosan, de önmagáért beszél, hogy nevéhez fűződik a legtöbb szerzett és a legkevesebb kapott gól Dél-Amerikában, aminek fényében megalapozottnak tűnik Dunga érvelése, mely szerint a hatékonyság és az eredmények számítanak.

„Mindig hangsúlyoztam, a tehetség fontos, de önmagában nem elég, és csak bizonyos tényezőkkel együtt lehet hatásos. A történelemben számtalan példát láttunk már ilyesmire. Többször előfordult már, hogy sok minőségi játékosa volt a válogatottnak, aztán mégsem jöttek az eredmények.”

Az eredményekre pedig nem lehet panasz, hiszen az ötszörös világbajnok csaknem egy éve veretlen, tavaly június 15-én épp a soros ellenféltől, a sokáig listavezető Paraguaytól kapott ki 2–0-ra. Bár Gerardo Martino együttese csak rosszabb gólkülönbsége miatt szorul a második helyre, az utóbbi időben pocsékul szerepel (utóbbi három selejtezőjéből kettőt elveszített, egyen ikszelt). Ennek ellenére Dunga tisztában van vele, a recifei meccsen sem rohanhatnak fejjel a falnak.

„Kötelességünk megismételni az Uruguay elleni teljesítményünket, de türelmesen kell játszanunk – nyilatkozta a szakember, aki elismerte, utódja szakíthat stílusával. – A kettőezer-tizennégyes hazai világbajnokságon másfajta megközelítésre lesz szükség, de akkorra már úgysem én leszek az edző, úgyhogy ez már a jövőbeni szövetségi kapitány problémája lesz.”

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
4 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
5 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
5 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
5 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
6 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
6 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
6 órája