Tűzijáték a tiszteletükre

Először csak Zsibi bá’ lakodalmakban tökéletesre trenírozott hangjától volt hangos az aranybusz. A hetvenes éveiben járó öregúr, aki negyedszázada törzsszurkolója a paksi csapatnak, az első ülésen, Champions 2009 feliratú baseballsapkában igaza nótafaként rákezdett az első dalra: „Ilyen edző kell nekünk, ilyen edző pompás, kinek feje olyan, mint egy világító lámpás.”

Noha Dzunics Braniszlav kopaszra borotvált feje legfeljebb egy lézerrel megvilágított diszkó parkettjén világított volna, a szerb származású sikeredző csak mosolygott nem létező bajsza alatt Zsibi bá’ lelkesedésén.

Pompás volt a hangulat, érthető módon, hiszen kedden a paksiak 3–0-val kisöpörték a fináléban az alapszakaszgyőztes Pécset, és történetük negyedik magyar bajnoki címét szerezték meg.

A jókedv tovább fokozódott, amikor Mecseknádasdnál Plézer Gábor technikai vezető vezénylése közepette a Queen örökzöldje, a „We are the champions!” dübörgött a busz hangszóróiból, s a magyarok és a légiósok összemosódó baritonja tökéletesen összecsengett, amint az Abba legendás „The winner takes it all”-ja is felcsendült.

A már-már fokozhatatlan derű szurkolói rigmusokkal elegyedett, pedig még csak 15 kilométert tett meg a jármű, amikor a 6-os út melletti Muskátli vendéglő parkolójában a drukkereket szállító csuklósbusz utasai és az aranycsapat tagjai egybeforrtak néhány percre. Ekkor már több százan éltették az első magyar bajnokságát nyerő Gulyás Róbertet és a többieket, hogy a díszes serlegbe „aljas módon becsempészett” pezsgőből nagyot kortyoljanak.

„Bajnokcsapat!” – zúgott ekkor s egy órával később már ezer torokból, amint a győztesek a paksi sportcsarnok melletti rendezvénysátorban a pódiumra léptek. Egyesével szólították az aranylegényeket és a vezetőket, szállt a piros-kék konfetti, a Queen-nóta újra felcsendült, és az ember akármerre nézett, boldogságtól ragyogó arcot láthatott.

Szeretik ezt a csapatot Pakson, ez nyilvánvaló, s akkor is szerették, amikor márciusban jókora gödörben volt, sorozatban veszített, lecsúszott a hatodik pozícióba, és Sabáli Balázs helyére Dzunics ült a kispadra. A Zalaegerszeg és a Falco korábbi klasszisa olyat tett, amire még Obi van Kenobi vagy Luke Skywalker, a Csillagok háborúja eposzának jó oldalon álló hősei sem voltak képesek: egyensúlyt teremtett az erőben. Az Atomerőben. Abban az együttesben, amelyben rengeteg potens vezér van, de mire a rájátszás megkezdődött, a tréner munkája beérett, eltűnt az individuum, s helyét átvette az egység.

„Nála mindenki egyenlő. A fiatal és még rutintalan Medve Máté, az immár nyolcszoros bajnok Mészáros Zalán s az idény egyik legkitűnőbb légiósa, a döntő legjobbjának választott Charles Gosa is. Csak az elvégzett munka, az áldozatvállalás, a szorgalom számít” – válaszolja a „Mi a kopasz tréner titka?” kérdésünkre Plézer Gábor technikai vezető.

A mester pedig ragyog, mert imádják a drukkerek. Egyetlen másodpercre sem hagyják békén, a város közkedvelt bárjában kicsúcsosodó buliban ötpercenként kell koccintania, de állja a sarat, s csak annyi látszik rajta, hogy a szokottnál is jobban csillog a szeme.

„Nem szoktam alkoholt inni, nem is bírom, most sem mindegyik ital esik jól, de most nem számít” – mondja úgy éjjel egy tájban, majd alig egy óra múlva már a bár központi asztalának tetején ropja. Naná, neki kérték a Macskajaj kultikus mozi klasszikussá lett dalát, amelyet a szurkolók és a csapattársak ütemes tapsától kísérve végigtáncol és énekel, noha a fejére vigyáznia kell, be ne verje a mennyezetbe…

Dzunicsnak még új a helyzet, nem úgy Mészáros Zalánnak, aki páratlan rekorddal büszkélkedhet, mert immár nyolcadszor ünnepelt bajnoki címet. Négyet a Honvéddal, négyet a paksiakkal, mindezt az 1993 óta eltelt 16 idényben.

„Jókor voltam jó helyen” – tréfálkozik az irányító, majd kacsintva hozzáteszi, ugye mindketten tudjuk, azért ennél jóval nagyobbak az érdemei.

Hajnali fél háromkor már a lakodalmakban szokásos vonatozásra is kaphatók az addig jobbára üldögélő kosarasok, majd Gosa és Mike English lejt bronxi éjszakákat idéző rapet egy amerikai hip-hop slágerre. Most Dzunicson a sor, ezúttal ő tapsol ütemet a két afro-amerikai önfeledt mozgására.

Szeretik ezt a csapatot Pakson, s a csapat viszontszereti szurkolóit. És az is bizonyítást nyert ebben a szezonban, hogy még a viharvert magyar kosárlabdában is csapat és egység kell a sikerhez.