Már közel az NB I

Vágólapra másolva!
2009.05.31. 01:35
Címkék
A Nyugati csoport rangadóján változatos, jó iramú mérkőzésen óriási küzdelemben, a Lombard Pápa legyőzte a nagy ellenlábasát, a Pécsi MFC-t, s ezzel elé került a táblázaton. Véber György csapatára már csak papíron a Dunaújváros és a záró fordulóban hazai környezetben a valószínű kieső Százhalombatta vár, vagyis a Lombard Pápa szinte már az élvonalban érezheti magát, hiszen az éllovas Gyirmót nem kapott licencet az NB I-re.

Csaknem négy év után ismét futballünnep volt az északdunántúli kisvárosban. 2005 július első hétvégéjén a világhírű két UEFA-kupa győzelmet is begyűjtő (1982, 1989) IFK Göteborg vendégeskedett a Perutz-stadionban, s utoljára akkor volt hasonló hatalmas érdeklődés futballmérkőzés iránt Pápán. Akkor a nagynevű svéd csapattal szemben veszített a csapat, most viszont a fontos rangadón a hazaiak diadalmaskodott.

Már egy órával a PMFC elleni mérkőzés kezdése előtt csaknem megtelt a stadion. A vendég pécsieket mintegy háromszáz drukker kísérte el, de sokan jöttek Győr, Ajka és Celldömölk környékéről, sőt a Lombardot edző Véber György miatt Újpestről is.

A találkozó elején alaposan meglepte a vendéglátóak Botos Antal a pécsiek mestere, aki a pápaiakat azzal lepte meg, hogy ugyanazt a hadrendet és taktikát alkalmazta, mint a hazai együttes. Az első helyzetek is a vendégek között adódtak, de Szűcs Lajos bravúrral védett.

Szünet után az első tíz perc elteltével egyre nyomasztóbbá vált a hazaiak fölénye, és a pécsi védelem egyik nagy hibáját Bali Péter a találkozó hajrájában könyörtelenül kihasználta; hogy a mérkőzésen több gól nem született, az a szenzációsan védő kapusoknak volt köszönhető. S ha már a kapusok... A találkozó hajrájában a vendégoldalon elszakadt a cérna... A hosszabbításban Alexet készültek lecserélni, aki néhány méterre a félpályánál állt, amikor Hegedűs Lajos a pécsiek kapusa hátulról fellökte. Arany Tamás játékvezető azonnal piros lapot mutatott fel az amúgy szenzációsan védő kapusnak. ekkor néhány tucat részeg pécsi szurkoló betódult a pályára, s óriási csatába keveredett az azonnal intézkedő biztonsági szolgálattal. Megállítani azonban nem tudták őket, és a pápai szektorhoz is átkeveredtek, de a nagyobb csetepatét sikerült megfékezni.

Legfrissebb hírek

Klub-vb: Mbappé kihagyja a Pachuca elleni vasárnapi mérkőzést is

Klub-vb
10 perce

Bondár megnyerte az első selejtezőjét Eastbourne-ben

Tenisz
25 perce

Tovább tart Zverev Medvegyev-átka

Kosárlabda
34 perce

Kosárlabda: sosem az eredményeket hajszolják a Csata DSE-ben

Utánpótlássport
50 perce

A franciák kiütötték Svájcot – női kosár Eb-n nem volt nagyobb különbségű győzelem ebben az évszázadban

Kosárlabda
51 perce

Fábián Sára és Péni István is remekelt a sportlövő Eb-válogatón

Egyéb egyéni
1 órája

A futballpálya az én vidámparkom – Estevao

Klub-vb
1 órája

Olvasóink ismét ollózós gólt választottak, a Honvéd-támadó találatát látták a legszebbnek az NB II tavaszi szezonjában

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik