Leipheimer nem bírta

2009.05.26. 00:48
Címkék

Az idei Olasz körverseny egyik, ha nem a legkeményebb etapját rendezték meg hétfőn. A 237 kilométeres (tehát már önmagában igen hosszú) szakaszon négy jelentős emelkedő várt a mezőnyre, többek között a célhoz vezető 11 kilométeres, átlagban nyolc százalékos meredekségű út. A nagyok az utolsó hegyre, a Monte Petranóra tartalékolták energiájukat, amelyen hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a favoritnak tartott Levi Leipheimer esélyei minimálisra csökkennek. Hiába segített az amerikainak honfitársa, a hétszeres Tour-győztes Lance Armstrong is, Leipheimer nem bírta az éllovasok tempóját. A legerősebbnek a Tour de France címvédője, a spanyol Carlos Sastre bizonyult, aki a szökevények közül a legtovább kitartó ukrán Jaroszlav Popovicsot is utolérte, s megszerezte a szakaszgyőzelmet. Az összetettben viszont így is több mint két perc a hátránya a bevallása szerint a Tourra készülő spanyolnak az első helyet megtartó, ráadásul előnyét öt másodperccel növelő Gyenyisz Mencsovval szemben, így a hátralevő két hegyi etapon legalább három percet kellene vernie az oroszra, hogy az utolsó szakasz időfutamán is legyen esélye a rózsaszín trikó megkaparintására.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: kezdődik a Nemzetek Ligája; a Veszprém a klubvilágbajnokságon

Minden más foci
19 perce

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
20 perce

Ellenfélnek nem hiányzik – Simon Zoltán publicisztikája

Magyar válogatott
35 perce

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
35 perce

Nemzeti Vágta: kisorsolták az előfutamok sorrendjét

Egyéb egyéni
37 perce

ICEHL: egy pontot hozott haza a Fehérvár Bécsből

Jégkorong
1 órája

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
2 órája

Erős teljesítménnyel hangolódtak sportlövőink a novemberi világbajnokságra

Egyéb egyéni
2 órája