A Williams is nevezett a 2010-es idényre

Vágólapra másolva!
2009.05.26. 00:48
Címkék

A Formula–1-es csapatok vasár nap levelet írtak Max Mosley FIAelnöknek, és leszögezték, milyen körülmények között hajlandóak továbbra is a Formula–1-ben versenyezni. Stefano Domenicali, a Ferrari csapatfőnöke elárulta, hogy egységesek a csapatok, amelyek 2012-ig garantálják F1es szereplésüket, ha az FIA belemegy, hogy a 2009-es szabályok maradjanak érvényben jövőre, és a teljes évet szenteljék annak tisztázására, miképp lehetne megoldani a később bevezetendő költségplafon felügyeletét, és hogyan lehet bevonni a csapatokat a szabályalkotásba.

A tíz jelenlegi istálló nagy egysége azonban hétfőn kérdésessé vált, a Williams ugyanis bejelentette, hogy leadta nevezését a 2010-es világbajnoki sorozatra. A grove-i gárda a szabályoktól függetlenül elkötelezte magát, és nem is tehetett mást, hiszen az idén is csak úgy tudta biztosítani költségvetését, hogy előleget vett fel Bernie Ecclestone-tól a tévés pénzekből. Adam Parr, az istálló ügyvezetője azonban leszögezte: a csapat a döntéstől függetlenül teljes jogú tagja maradt a FOTAnak (ez a csapatok érdek-képviseleti szervezete).

„A FOTA egysége kiemelt fontosságú a Williams számára, teljes mellszélességgel a többi csapat mellett állunk az FIA-val szembeni vitájában. Ugyanakkor a Formula–1 miatt létezik a Williams, és kétségtelen, hogy részt vesz a következő idényben – mondta Parr. – Az istállót szerződés köti a Formula–1-hez, megkaptuk a kétezer-tíz végéig nekünk járó pénzt. Jogilag és morálisan is helytelen lenne, ha most nem teljesítenénk a kötelességeinket.”

A nevezési határidő péntek éjfél, a többi csapatnak addig kell eldöntenie, mitévő legyen. A 2010-ben szereplő istállók száma legfeljebb 13 lehet, azaz aki nem nevez időben, az a későbbiekben (elvileg) csak akkor gondolhatja meg magát, ha marad hely. Eddig a Williams mellett az amerikai USF1 és a spanyol Campos (mindkettő újonc) nevezett a következő vb-re.

Legfrissebb hírek

Varázslat két, tömény órában – ilyen volt képekben a 15. Gyulai Memorial

Képes Sport
13 perce

Bondár sokat rontott a világranglistán

Tenisz
16 perce

Szirmai Benedek: Aki hátradől, az ki is száll a harcból!

Egyéb egyéni
22 perce

Közel 20 ezer futót várnak a Budapest Félmaratonra

Atlétika
26 perce

Döntött kérői közül Xavi Simons; megvan Haller új csapata – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
37 perce

Atlétika: Szabados Ármin megdöntené az U20-as világcsúcsot

Utánpótlássport
1 órája

NB III: az újabb vereség után lemondott a Haladás vezetőedzője

Labdarúgó NB II
1 órája

Böndör Márton negyedik lett Lengyelországban

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik