A jó védekezés kupagyőzelmet ért

2009.05.26. 23:31
Címkék

kupadöntőben bárki is motiválatlannak tűnik. Keményen meg kellett harcolni az összes labdáért és minden méterért, így bár nem akadt túl sok gólhelyzet, a feszültség miatt kimondottan élvezetes volt az első félidő.

Már a szünetben is volt díjátadás: romba dőltek az újítási tervek, hiszen Rumba került a Sport Tv (egykori Szabad Föld-kupa). Persze már az előmeccs előtt tudni lehetett, hogy a vasiak lesznek népszerűbbek, és amikor a győztesek körbefutottak a trófeával, zengett a Bozsik-stadion: „Rum! Rum! Rum!”

Petárdák és füstbombák fogadták a második félidőre kiérkező csapatokat, és alaposan megijedtek a hazai drukkerek, amikor a játékrész elején egy tízévesforma Honvéd-mezes kissrácot vettek észre. Aztán kiderült, nem Sisa Tibor fiatalított meglepő mértékben, csak eladták a kezdőrúgás jogát.

Úgy tűnt, a Győr megpróbálja felgyorsítani a tempót, de a jól szervezett Honvéd-védelem meglehetősen magabiztosan állt a lábán. Aztán egy durva belemenés miatt a játékvezető kiállította Zoran Supicsot, így emberelőnybe került a fővárosi együttes. Erre Dragoljub Bekvalac meglepőt húzott: lehozta Bajzát Pétert, és helyére Linas Pilibaitist állította, aki „foglalkozását tekintve” védekező középpályás. Tekintettel arra, hogy a Győrnek mindenképpen gólt kellett szereznie a kupagyőzelemhez, sokan értetlenül néztek az edzői húzás láttán, miközben valaki tréfásan megjegyezte, biztos jó az ETO-nak a gól nélküli döntetlen. Azt akarják megőrizni…

Amikor Dobos Attila kihagyta ziccerét, már senki sem bosszankodott, hiszen néhány másodperc múlva véget ért a kupadöntő, és a gól nélküli eredmény a fővárosiaknak kedvezett.

A szurkolókat a rendezők először nem engedték be a pályára, de amikor a játékosok átvették a kupát, akkor már szabad volt az út. Igaz, ezt a futballisták már nem várták meg, a hatalmas tumultusban pánikszerűen sprinteltek az öltöző felé, ahol a levegőbe dobálták Sisa Tibor trénert.

„De hol a kupa?” – kérdezte valaki, majd végszóra George F. Hemingway, a hazaiak tulajdonosa sétált be az ajtón a trófeával.

„Csak a Kispest! Csak a Kispest!” – zúgott az öltöző, miközben a kör közepén álló tulajdonost locsolták pezsgővel, aki aligha bánta, hogy úszik az alkoholban.

A 2008–2009-es Magyar Kupában 1–0-s összesítéssel a Budapest Honvéd nyert, története során hetedszer hódítva el a trófeát.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: kezdődik a Nemzetek Ligája; a Veszprém a klubvilágbajnokságon

Minden más foci
22 perce

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
23 perce

Ellenfélnek nem hiányzik – Simon Zoltán publicisztikája

Magyar válogatott
38 perce

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
38 perce

Nemzeti Vágta: kisorsolták az előfutamok sorrendjét

Egyéb egyéni
40 perce

ICEHL: egy pontot hozott haza a Fehérvár Bécsből

Jégkorong
1 órája

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
2 órája

Erős teljesítménnyel hangolódtak sportlövőink a novemberi világbajnokságra

Egyéb egyéni
2 órája