24 ÓRA

2009.05.26. 23:31
Címkék

Orosz csatár érkezikOrosz csatár érkezik

SZÉKESFEHÉRVÁR. Nyikita Andrejevet, az orosz utánpótlás-válogatott csatárát teszteli az FC Fehérvár. A 21 esztendős, észtországi születésű támadó jelenleg az észt élvonalban szereplő FC Levadia Tallinn futballistája. A játékosnak az edzések mellett különböző orvosi és fizikai teszteken kell megfelelnie.

Hazamegy az edző

BUDAPEST. A tervek szerint Bobby Davison vezetőedző nélkül játssza le a Ferencváros idénybeli két utolsó mérkőzését. Az angol szakember ugyanis hazájába utazik, ahol több kiszemelt labdarúgót is megtekint. A Makó, valamint a Vecsés elleni találkozón Csató Sándor másodedző irányítja az élvonalba feljutó együttest.

Nyitány Luxemburg ellen

BUDAPEST. Magyarország U21-es válogatottja a Luxemburg elleni két mérkőzéssel kezdi meg az Európa-bajnoki selejtezősorozatot. A csapat jövő héten szombaton Győrben fogadja a nagyhercegség legjobbjait, majd június 10-én, szerdán Dudelange lesz a visszavágó helyszíne. A tíz selejtezőcsoport első helyezettje, valamint a négy legjobb második jut be a rájátszásba.

Elhunyt Lakat Jenő

HALÁLOZÁS. Lakat Jenő, a hajdani Dorogi Bányász NB I-es csapatának volt kiváló labdarúgója 73 éves korában, rövid, súlyos betegségben elhunyt. Csaknem 200 bajnoki mérkőzésen szerepelt, sokszoros utánpótlás- és vidékválogatott volt. Május 29-én, pénteken 17 órakor kísérik végső útjára a dorogi temetőben.

Legfrissebb hírek

ICEHL: egy pontot hozott haza a Fehérvár Bécsből

Jégkorong
18 perce

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
45 perce

Erős teljesítménnyel hangolódtak sportlövőink a novemberi világbajnokságra

Egyéb egyéni
49 perce

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
58 perce

A szlovénokkal kezd a magyar válogatott a jégkorong Nemzetek Európai Kupájában

Jégkorong
1 órája

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
1 órája

Vívás: Törökországban kezdődik a juniorok nemzetközi idénye

Utánpótlássport
1 órája

A Sopron litván, a Diósgyőr szerb csapattal találkozik a női kosárlabda Euroliga selejtezőjében

Kosárlabda
1 órája