Vezet a Los Angeles Lakers

2009.05.21. 00:09
Címkék

Magyar idő szerint szerdára virradóra elkezdődtek az észak-amerikai profi liga, az NBA főcsoportdöntőinek küzdelmei. Nyugaton előbb, és mivel az ottani alapszakaszelső Los Angeles Lakers az első mérkőzésen legyőzte a második Denver Nuggetset, korábbi bukdácsolásai ellenére most egy győzelemmel közelebb áll a nagydöntőhöz, mint az aranygyűrűkért folytatott harcban legfőbb riválisának kikiáltott keleti „király”, a Cleveland Cavaliers. Pedig King James, azaz LeBron James alakulata eddig egyetlen meccset sem bukott a rájátszás előző fordulóiban, miközben Kobe Bryanté négyet is.

Szóval Lakers–Nuggets… A végeredmény úgy lett 105–103 a saját közönségük előtt játszó kaliforniaiaknak, hogy vendégük már 13 ponttal is vezetett, míg az arany-lilák legnagyobb előnye mindössze négy pont volt. Nagyon meg kellett küzdenie tehát az előző évad nagydöntősének azért, hogy ne vegyék el egyből a pályaelőnyét, mint ahogy megtörtént az eggyel korábbi körben, a főcsoport-elődöntőben, a Houston Rockets ellen. Az a párharc igencsak nyögvenyelőssé vált a Lakers számára, és bár egyszer idegenben is nyerni tudott, csupán 4–3-as összesítéssel ment tovább. A Tracy McGrady és Dikembe Mutombo mellett menet közben Jao Minget is elveszítő, tehát igencsak tartalékos ellenféllel szemben…

Valószínűleg ezért is küzdöttek nagyon Phil Jackson emberei az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc első mérkőzésének megnyeréséért, és mentségükre szóljon, nem könnyítette meg dolgukat, hogy mindössze egy napot pihenhettek a houstoniak elleni, hétmeccses párharcot követően, miközben a denveriek már négy nappal korábban lezárták a dallasiak elleni elődöntőjüket. Vagyis George Karl edző tanítványainak majdnem egy hetük volt begyakorolni a Lakers elleni nyerő taktikát. (Nem mellesleg a szakvezető fia, Coby tavaly még a Lakers keretéhez tartozott…)

Kétpontos győzelmüket Bryanték mindenekelőtt jobb lepattanózásuknak köszönhetik, még a 40 pontig jutó bedobó is egy kulcsfontosságú lecsorgó labda megkaparintásával tette a legtöbbet a diadalért, melybe az utolsó másodpercben kapaszkodott bele.

Legfrissebb hírek

Pintér Dánielt nem engedte el az Inter Miami az amerikai U20-as válogatotthoz

Minden más foci
5 perce

Az Ázsia Kupán még Morijaszu irányítja a japán labdarúgó-válogatottat

Foci vb 2026
24 perce

Keita nélkül a zöld-fehérek – megvannak a kezdőcsapatok a Twente–FTC Európa-liga-mérkőzésre

Európa-liga
27 perce

Paks: Szalai József az előretolt ék a Panathinaikosz ellen – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
31 perce

Kajakverseny és csocsó az F1-es pilótákkal

F1
37 perce

Luka Modric már klublegenda a Milannál – alá is írt újabb egy évre

Olasz labdarúgás
39 perce

Nyílt vízi úszás: magyar aranyak, ezüst és bronz az ifi Eb nyitónapján

Utánpótlássport
43 perce

Hamilton elárulta az NS-nek, róla nevezik el a Hungaroring egyik kanyarját

F1
1 órája