Nagy csúszás után nyert a Honvéd

2009.05.21. 00:09
Címkék

Azon sem lepődtünk meg, hogy Mátéfalvy Csaba, az Újpest korábbi ragyogó vízilabda-kapusa is feltűnt a tribünön, – felesége ugyanis a kommunikációs igazgatója annak a cégnek, amelyet az ETO tulajdonosa, Tarsoly Csaba vezet. Futballmérkőzésről lévén szó, magától értetődik, hogy rengeteg menedzser jelentkezett be erre az összecsapásra, német, holland, francia és török csapat képviselője is. Mint megtudtuk, elsősorban Bajzát Péterre és Józsi Györgyre voltak kíváncsiak, de volt, akit a kispestiek játékosai érdekeltek.

A tribünön ült Csertői Aurél, a Haladás vezetőedzője, aki játékosként megfordult mindkét döntős csapatban, sőt edzőként is pályára lépett Győrben – legutóbb amikor a Haladás a 93. percben egyenlített az ETO ellen, akkor a tréner a tizenhatosig szaladt örömében…

Bizonyos szempontból a Magyar Kupa döntőjének rangját növelte az is, hogy Dzsudzsák Balázs, a PSV Eindhoven magyar középpályása is Győrbe utazott, hogy lássa az összecsapást.

Szerencsére azonban nem csak a VIP-páholyok teltek meg. A hivatalos adatok szerint 11 ezer néző foglalt helyet a lelátókon, és így a hangulatra nem lehetett panasz. Még akkor sem, ha a kezdés előtt a kispestiek szektora mögött jókora mozgolódás támadt, s mint megtudtuk, a fővárosiak az egyik biztonsági őrrel kerültek konfliktusba. Szót kell ejteni egy kedves kezdeményezésről: a győri ovifocisok bajnokságának két legjobbja, a belvárosi óvoda és a Móra-óvoda pöttöm futballistái kísérték be kézen fogva a csapatokat.

A kispestiek nemcsak a nézőtéren, hanem a pályán is kimondottan agresszívek voltak. Nem lehetett ráismerni az elmúlt hetekben botladozó piros-feketékre, akik keményen megharcoltak minden labdáért, és az első félidőben a Győrt jól láthatóan teljesen lebénította a megalkuvást nem tűrő harcmodor. Annak ellenére, hogy Rabóczki Balázsnak két nagy lövést is hárítania kellett, a Honvéd akarata érvényesült. A szünet után megpróbált gyorsítani játékán a Győr, de úgy tűnt, a kispesti védelem szilárdan áll a lábán.

Nem úgy a győriek grúz légiósa, David Odikadze, aki balszerencsés módon elcsúszott, és ez a hiba elegendő volt ahhoz, hogy a Bp. Honvéd egygólos előnyt szerezzen a keddi, budapesti visszavágóra – az eredmény ismereté-ben nagy meccsre van kilátás, olyanra, amelyre megtelhetnek a Bozsik-stadion lelátói is.

Legfrissebb hírek

Máltai győzelem a Nemzetek Ligája nyitányán

Minden más foci
9 perce

Erste Liga: kiütötte az Acélbikákat az újonc, legyőzte a címvédőt a DVTK

Jégkorong
26 perce

Andrea Maldera nem jósol, de bízik a kemény srácokban

Minden más foci
30 perce

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
33 perce

„Hazudnék, ha azt mondanám, nem fordult meg a fejemben, hogy elég volt” – Ónodi-Jánoskúti Máté a légióséletről

Kézilabda
39 perce

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
45 perce

Billie Jean King-kupa: a címvédő Olaszországgal teljes az elődöntő mezőnye

Tenisz
46 perce

Evezés: Demkó Janka sporttörténelmi tette

Utánpótlássport
57 perce