Már csak két meccsre Európától

2009.05.21. 00:09
Címkék
Szerdán a Magyar Kupa döntőjében – remélhetőleg legalább nyolcezer szurkoló előtt – Győri ETO FC–Budapest Honvéd mérkőzést rendeznek, majd a keddi visszavágót követően kiderül, az új évadban melyik csapat képviselheti Magyarországot az Európa-ligában. A pillanatnyi forma alapján egyértelműen Dragoljub Bekvalac együttese számít a párharc esélyesének, azonban nem árt tudni: a Honvéd igazi kupaspecialistának számít...
a -, így annak a gólnak nem lett súlyos következménye.” A játékosnak persze mindhárom kupagyőzelme kedves emlék, és szilárdan hisz abban, hogy negyedik alkalommal is felemelheti a kupát. „Természetesen tudom, hogy a Honvéd nincs jó formában, de a kupadöntő különleges hangulatú mérkőzés, amelyen az előjelek nem sokat érnek – mondta a futballista. – Nem szabad azon merengenünk, hogy mi volt eddig, kizárólag előre nézünk. Nem lehetnek nyugodtak a győriek, mert minden tőlünk telhetőt megteszünk a győzelemért.” Kérdés: elfogadná-e a 2–1-es vereséget az első, idegenbeli mérkőzésen? „Nem! – vágta rá Vukmir. – Egy profi futballista sohasem fogadhatja el a vereséget. Az idegenben rúgott gól persze nagyon csábító, így azt mondom: legyen inkább egy egy.” Végezetül arról faggattuk a légióst, milyen párharcra számít Bajzát Péter ellen. „Ő a góllövőlista vezetője húsz találattal, ez sokat elmond róla – felelte Dragan Vukmir. – Bármikor képes gólt szerezni, fejjel és lábbal egyaránt veszélyes. De készülünk rá, és megpróbáljuk távol tartani a kapunktól.” A párharc tétjéről csak annyit: a Magyar Kupa győztese a harmadik selejtezőkörben kapcsolódik be az ősszel induló Európa-liga küzdelmeibe, azaz már „csak” két fordulót kellene mennie, hogy a csoportkörben mintegy félmilliárdos bevételhez jusson.

Legfrissebb hírek

A Ferencváros játéka változhat, a felállása valószínűleg nem

Európa-liga
2 perce

Sergio Busquets edzőként térhet vissza Barcelonába

Spanyol labdarúgás
32 perce

Úszás: magyar győzelemmel indult a sukorói nyílt vízi ifjúsági Eb

Utánpótlássport
38 perce

Mozgócéllövő-vb: újabb magyar negyedik hely Tallinnban

Egyéb egyéni
40 perce

Még egy héttel elhalasztják a 44. Lidl Balaton-átúszást

Egyéb egyéni
41 perce

A szervező megrendezné a Zemplén ralit

Egyéb autó-motor
1 órája

Pécsi Ármin kölcsönben az osztrák Bundesligában folytatja – hivatalos

Légiósok
1 órája

Hivatalos: Sótonyi László a magyar férfi kézilabda-válogatott új szövetségi kapitánya

Kézilabda
1 órája