Kurkó János kiszáll

2009.05.21. 00:09
Címkék

Nem támogatja tovább a jég korongot Kurkó János György, a HC Csíkszereda felnőtt- és a HC Felcsík utánpótláscsapat alapítója, főtámogatója, a Román Jégkorongszövetség (RJSZ) volt elnöke.

A döntés közvetlen kiváltó, de nem egyetlen oka, hogy az RJSZ nem akarta állni a HC-játékosok biztosítását Románia divízió 1-es vb-szereplése idejére, a klub így nem engedte el őket, mire a szövetség a játékosokat a következő bajnokságból négy fordulóra eltiltotta, a csapatot 15 pontos és 10 ezer eurós büntetéssel sújtotta.

„Aki tíz évet az életéből és egy vagyont, több mint kétmillió eurót áldoz a jégkorongsportra, nem tudja elfogadni ezt a bánásmódot, ezeket az értelmetlen, jogtalan döntéseket. Önbecsülésem nem tűri, hogy munkám és pénzem a törtető, karrierista, pozíciókért törekvők áldozata legyen. (...) Így nem marad más hátra, mint hogy átadjam a jégkorongsportban eddig betöltött helyemet azoknak, akik úgy gondolják, jobban fogják nálam csinálni. A mai naptól lehetőséget kapnak erre: saját munkájukkal, pénzükkel dönthetnek, cselekedhetnek a legjobb belátásuk szerint”

– írta Kurkó a HC honlapjárafeltett közleményében.

Hogy mi lesz a nagy- és az év elején szerződtetett Kercsó Árpád vezette utánpótláscsapattal, egyelőre talány. Kurkó úgy nyilatkozott, szeretné átadni őket valakinek. Kercsó lapzártánkig elérhetetlennek bizonyult.

„Felhívtam a román szövetség elnökét, és Tánczos Barna azt mondta, bízik benne, hogy lesz, aki továbbviszi a csapatot. Természetesen jó lenne, ha megmaradna a HC, de a Mol Liga folytatását ez alapvetően nem befolyásolja. A közös bajnokság szilárd alapokon áll, mindenki tisztességgel végigjátszotta, nem hiszem, hogy a Mol számára döntő lenne a HC esetleges hiánya” – mondta Kovács Zoltán, a Magyar Jégkorongszövetség főtitkára.

Legfrissebb hírek

Az Ázsia Kupán még Morijaszu irányítja a japán labdarúgó-válogatottat

Foci vb 2026
20 perce

Keita nélkül a zöld-fehérek – megvannak a kezdőcsapatok a Twente–FTC Európa-liga-mérkőzésre

Európa-liga
22 perce

Paks: Szalai József az előretolt ék a Panathinaikosz ellen – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
26 perce

Kajakverseny és csocsó az F1-es pilótákkal

F1
32 perce

Luka Modric már klublegenda a Milannál – alá is írt újabb egy évre

Olasz labdarúgás
34 perce

Nyílt vízi úszás: magyar aranyak, ezüst és bronz az ifi Eb nyitónapján

Utánpótlássport
38 perce

Hamilton elárulta az NS-nek, róla nevezik el a Hungaroring egyik kanyarját

F1
56 perce

Strandröplabda Eb: huszonegy év után újra lesz magyar induló

Röplabda
59 perce