Kulcsár Anita emlékére

2009.05.21. 22:50
Címkék

Az utánpótlás-neveléséről országos hírű nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium, Kulcsár Anita nevelőegyesülete 2005-ben díjat alapított a közlekedési balesetben elhunyt, egykori felejthetetlen tanítványa emlékére. Minden évben a legkiválóbb teljesítményt nyújtó kölcseys kézilabdázó, az év legjobb játékosa részesül az elismerésben. A díj átadására az iskola ballagási ünnepségén került sor. A Kulcsár Anita-emlékdíj idei nyertese Papp Andrea végzős hallgató, akinek a szép elismerést Hadobás István, Anita nevelőedzője adta át.

Andrea négy éve játszik a Kölcseyben. Az első időszakban nagy elődje posztján, beállósként kezdett, nem is akárhogyan: rögtön tagja lett az NB II-es felnőttbajnokságban szereplő együttesnek, ami csak keveseknek sikerül serdülő játékosként. Később átlövőposzton jeleskedett, amelyen a mai napig sok borsot tör az ellenfelek orra alá, emellett a csapat legjobb védőjátékosa. Aki mellette elmegy, megérdemli, hogy gólt szerezzen.

Legszebb sikerei: érmes hely a felnőtt NB II-ben, aranyérmek ugyanezen osztály ifimezőnyében, közben diákolimpiai sikerek, első helyezés nemzetközi tornákon, megannyi, embert formáló feladat, amit Papp Andrea nagyszerűen teljesített. Edzője, Hadobás István azt mondta róla: „Mindig számíthatok rá, nála minden pillanatban jó helyen van a labda. Nagyon szereti sportágát, ez az élete!”

Legfrissebb hírek

Kanté Vardyéknak is köszönhette, hogy világbajnok lett

Francia labdarúgás
1 perce

Videó: Kovács Bendegúz 17 méterről lőtte a második gólját az AZ-ben

Légiósok
1 perce

Vívó vb: mind a négy női kardozónk főtáblás Hongkongban

Egyéb egyéni
13 perce

Zalaegerszeg: 26 éves argentin vezetőedzője lett az NB III-as második csapatnak

Labdarúgó NB I
35 perce

Örök kérdés marad: Diego Maradona vagy Lionel Messi?

Foci vb 2026
40 perce

Gazdag gólja kevés volt, kikapott a Columbus

Légiósok
1 órája

Vívó-vb: nehezített pályán is az érem a cél

Egyéb egyéni
1 órája

A királynő, akit a királyok is tisztelnek – Polgár Judit 50 éves

Egyéb egyéni
1 órája