Egy lépés a címvédés felé

2009.05.21. 22:50
Címkék

Miközben Magyarországon mindenki ámul, mekkora összegért kelt el a bajnokik közvetítési joga, csak egy adat ízelítőül: a Be Tv 1.2 millió eurót fizetett az Anderlechtnek és a Standard Liege-nek azért, hogy élőben sugározhassa a bajnoki döntőt. A félreértések elkerülése végett: két mérkőzésről van szó, nem komplett idényről. Az más kérdés, hogy a jogok csak francia nyelvterületű adóra vonatkoztak, flamandul senki sem élvezhette az adást.

Ettől persze csak nagyobb lett az érdeklődés, de a meccs nem csupán a szurkolók, hanem a szakértők körében is népszerű volt: az Anderlecht közleménye szerint az Arsenal, a Birmingham City, a Chelsea, az Everton, a Sunderland, a Catania, a Parma, az Ajax, a Saint-Étienne és a Villarreal is megfigyelőt küldött a Constant Vanden Stock Stadionba. Ne legyenek kétségeink, volt, aki Juhász Rolandnak, az Anderlecht magyar védőjének produkciójára volt kíváncsi.

Hogy ki mennyivel lett okosabb, kit mennyire sikerült meggyőzni, néhány héten belül elválik, arra viszont már csak vasárnapig kell várni, kit koronáznak meg. Jósolni nehéz, a liege-i visszavágót ugyanis senki sem várhatja előnyből.

A helyzetek alapján ez inkább az Anderlechtre nézve hízelgő, még akkor is, ha a brüsszeliek szerezték meg a vezetést Jonathan Legear fejesével. Csakhogy előtte a címvédő kétszer is eltalálta a kapufát (Wilfried Dalmat, majd Igor De Camargo volt a tettes), illetve megalapozottan reklamált egy tizenegyest. Ráadásul röviddel Legear gólja után simán talpra állt, a védők közül kibújó Dieumerci Mbokani bólintásával 1–1-re alakította az eredményt.

Ha a Standard otthon tőkét tud kovácsolni az idegenben szerzett gól jelentette előnyből, 1983 után először védheti meg a bajnoki címét.

Legfrissebb hírek

Videó: Kovács Bendegúz 17 méterről lőtte a második gólját az AZ-ben

Légiósok
1 perce

Vívó vb: mind a négy női kardozónk főtáblás Hongkongban

Egyéb egyéni
12 perce

Zalaegerszeg: 26 éves argentin vezetőedzője lett az NB III-as második csapatnak

Labdarúgó NB I
35 perce

Örök kérdés marad: Diego Maradona vagy Lionel Messi?

Foci vb 2026
40 perce

Gazdag gólja kevés volt, kikapott a Columbus

Légiósok
1 órája

Vívó-vb: nehezített pályán is az érem a cél

Egyéb egyéni
1 órája

A királynő, akit a királyok is tisztelnek – Polgár Judit 50 éves

Egyéb egyéni
1 órája

Csütörtöki sportműsor: nemzetközi kupaselejtezőt játszik az FTC, a DVSC és a Paks is

Minden más foci
9 órája