Császár válogat

2009.05.21. 22:50
Címkék
Javában tart a férfibajnoki döntő párharca a címvédő MKB Veszprém és a trónkövetelő Pick-Szeged között, s közben naponta érkeznek a kedélyeket hol megnyugtató, hol felborzoló átigazolási hírek. A legfontosabbak persze azok, amelyek a jobb klubokat érintik, illetve válogatottakról szólnak. Közéjük tartozik a Veszprém és Császár Gábor (Viborg) hírbe hozása.

Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó férfibajnoki döntőben 2–0-ra vezet az MKB Veszprém a Pick-Szeged ellen, és vasárnap a címvédő fogadja a Veszprém Arénában a trónjára törő „örök” ezüstérmest. Egyre gyakrabban hallható és olvasható, hogy ezzel a találkozóval le is zárul a 2008–2009-es idény aranycsatája, mert nagyon sokan számítanak a Veszprém sikerére. Valljuk be, a szegediek vesszőfutását látva tényleg nem lenne csoda, ha ebben az idényben nem tartana öt összecsapásig a finálé. Ezzel az esélylatolgatással csak az a baj, hogy – más-más szemszögből ugyan, de – sem a Veszprém, sem a Szeged nem ért vele egyet.

Mocsai Lajos, a veszprémiek edzője mást sem hajtogat, mint hogy a Szeged nagyon jól felkészített csapat, amely ellen még hazai pályán sem könnyű diadalmaskodni. Ezért bűn lenne előre lefutottnak tekinteni a harmadik találkozót.

Vladan Matics, a szegediek trénere végre bravúrt – nem is egyet, hanem sorozatban hármat – kér, sőt követel Puljezevics Nenadtól, Krivokapics Miloradtól és a többi klasszis játékostól. Ugyanis a Szeged kerete európai szintű kézilabdázókból áll, akiktől okkal várják el a kiemelkedő teljesítményt a klub szurkolói, vezetői és támogatói. Eddig hiába várták…

A veszprémiek ezekben a napokban várják a sportot felügyelő minisztérium válaszát kérésükre (ezt az országgyűlés illetékes bizottsága támogatja), hogy kára és kiadásai kompenzálására 100 millió forint egyszeri, részben visszatérítendő támogatást kapjon a Cozma-gyilkosság tragédiájától, valamint sok súlyos sérüléstől sújtott klub.

Csütörtökön hallott hír, hogy Császár Gábor, a válogatott és a Viborg irányító-átlövője a dán klubból Veszprémbe szerződhet.

„Ezt nem tudom sem cáfolni, sem megerősíteni – hangzott Császár véleménye a hírről. – A jövő hét közepéig csupán az biztos, hogy ha visszatérek Dániába, akkor Viborgban folytatom, ahová még egyéves szerződés köt. Ebből ki kell vásárolnia annak, aki számít rám. Több ajánlaton gondolkodom, de már szűkül a kör.”

A veszprémi vezetők annyit fűztek hozzá, hogy Császárt remek játékosnak tartják, de mivel szerződés köti a Viborghoz, igazolása nem időszerű.

Ugyanakkor Császár veszprémi szerződtetésének esélyét növelheti, hogy német és spanyol egyesületek egyaránt gondolkodnak a szerb irányító, Zsarko Sesum kivásárlásáról az MKB-ból (a magyar egyesületet ezzel a felvetéssel még senki sem kereste meg). Veszprémben hangoztatják: most csak a bajnoki finálé, az aranyérem megszerzése a fontos, más kérdéssel nem foglalkoznak.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: nemzetközi kupaselejtezőt játszik az FTC, a DVSC és a Paks is

Minden más foci
6 órája

Diósgyőri számlák – Simon Zoltán publicisztikája

Labdarúgó NB II
6 órája

Maradona és Messi – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
6 órája

Ki a jobb? Maradona vagy Messi?; Marco Rossi: Spanyolország megérdemelte…

E-újság
6 órája

Egy helyen változott a Ferencváros Twente elleni El-selejtezős kerete

Európa-liga
7 órája

Kl-selejtező: idegenbeli siker az ETO lehetséges ellenfeleinek meccsén

Európa-konferencialiga
7 órája

Videó: Loic Negót már az első félidőben kiállították az Omonia BL-selejtezőjén

Bajnokok Ligája
7 órája

Bondár nehezen jutott be a negyeddöntőbe a hamburgi tenisztornán

Tenisz
8 órája