Borbás Rita a Lokié

2009.05.21. 22:50
Címkék

A találgatásoknak vége, immár tény: Borbás Rita, a 44-szeres válogatott beállós elhagyja a román Valceát, és Debrecenben folytatja karrierjét. Ugyanakkor még nem biztos, hogy a Krim Ljubljanából a DVSC-Aquaticumba szerződik Mörtel Renáta átlövő, aki nem fogadta el a szlovén klub szerződéshosszabbítási ajánlatát.

„Tanulságos idényt töltöttem Valceában, és cseppet sem bántam meg, hogy tavaly ide jöttem – mondta Borbás Rita, aki román aranyérmes lett. – Sajnos a Dunaferrben már minden céltalan volt, Európa egyik legerősebb csapatában viszont minden tekintetben megtaláltam a számításom, még akkor is, ha a BL-ben keveset szerepeltem. Korrekt, kedves, tisztességes vezetőkkel és remek csapattársakkal dolgoztam együtt, s legfeljebb az volt kellemetlen, hogy az idényben három edző váltotta egymást a Valcea kispadján.”

A beállóst még egy évig szerződés kötötte volna a román együtteshez, ám felbontották, mivel Borbás mindenképpen szeretett volna hazatérni.

„Sosem gondoltam volna, hogy ennyire erős tud lenni a honvágy – folytatta a beállós. – Hálás vagyok a valceaiaknak, hogy ezt megértették, és barátságban váltunk el. A Debrecennel a kétéves megállapodást már aláírtam. Nagyon tetszik, hogy újra nemzetközi szinten is sikeres csapatot kívánnak kialakítani, és megtisztelő, hogy a vezetők ebben nekem is szánnak feladatot. Remélem, a válogatottba is mielőbb visszakerülhetek, ez legalább annyira fontos, mint az, hogy itthon játszhatok.”

Még Ljubljanában van, sőt az évad egyik legfontosabb meccsére, a bajnoki döntőre készül Mörtel Renáta, aki tavaly szintén a Dunaferr NK-t hagyta ott, s egyéves szerződést kötött a Krimmel.

„Marasztaltak a szlovénok, de már közöltem velük, nem maradok Ljubljanában – mondta a vb-selejtező előtt álló válogatott júniusi összetartására meghívott átlövő. – A BL-ben nagyon jól ment a játék, s ezt maximálisan elismerték a Ljubljana vezetői, ám mégis hajlok arra, hogy hazatérjek, esetleg másik országba igazoljak. Ennek legfőbb oka, hogy a szlovén bajnokság igen gyenge, a Ljubljana ritkán játszik magas hőfokú, nagy iramú meccseket, s én szeretnék visszatérni a nemzetközi kézilabdaéletbe. Erre Magyarországon sokkal nagyobb az esély. A Debrecennel még tárgyalok, s ha néhány vitás, nem anyagi természetű kérdést sikerül tisztáznunk, a Lokiba igazolok.”

Legfrissebb hírek

A férfiak és a nők sem birtak a csehekkel a sakkolimpián

Egyéb egyéni
1 perce

Infantino párbeszédet szorgalmaz a tervezett FIFA-reformok előtt

Minden más foci
22 perce

Részleges szalagszakadást szenvedett a Nyíregyháza kapusa

Labdarúgó NB I
50 perce

A tökéletes szezont nem adták ingyen – sztárportré Masai Russellről

Képes Sport
53 perce

Szalai Fanni: Nagyon sokat álmodtam erről a pillanatról

Egyéb egyéni
1 órája

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
1 órája

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
1 órája

Az olasz élvonalba szerződött David Alaba – hivatalos

Olasz labdarúgás
1 órája