Az importált játékosok hozták meg az áttöréstAz importált játékosok hozták meg az áttörést
Mircea Lucescu, az UEFA-kupa történetének utolsó döntőjére 11 mérkőzéses veretlenségi sorozattal (tíz győzelem, egy döntetlen, 21 szerzett és csak négy kapott góllal!) érkező Sahtar Doneck román vezetőedzője egyértelmű jelét adta szándékának: mind az öt brazilját a kezdőcsapatba vezényelve a nyílt támadófutballra szavazott. Nem is kellett csalatkoznia játékosaiban, akik közül Ilsinho, Fernandinho és a horvát Darijo Srna a Werder bal oldalát megbontva próbált érvényesülni, jóllehet a narancs-feketék vezető gólja (25. perc) középről született meg.
A brazilok kombinatív játéka rendre magában hordozta a gólveszélyt, csak éppen Willianban és Luíz Adrianóban is túltengett az egoizmus, és inkább „elönzőzték” helyzeteiket. Nem mintha rajtuk múlt volna, de ráfizetett a pocsékolásra a Sahtar, amely hiába védekezett fegyelmezetten, Andrij Pjatov kapus személyében időzített bombát „hordott a testén”; a potya gól (35.) után volt még egy hajmeresztő kifutása is a hálóőrnek.
Hogy tudatosan, nem tudni, mindenesetre a fordulás után hullámzó volt a Sahtar futballja, Ilsinho, Fernandinho és Willian is egyre fáradtabban mozgott, ám Lucescu a rendes játékidőben nem cserélte le őket, talán abban bízva, hogy egy váratlan húzással valamelyikük eldönti a meccset. Végül a ráadásban nem ők, hanem honfitársuk, Jádson döntött, így a Sahtar futballistái megkapják Rinat Ahmetov tulajdonostól a prémiumot, a 400 ezer eurót – fejenként.
Csak támadás közben voltak biztonságban
Tizenhét éve vártak a Werder Bremennél az újabb európai diadalra, ráadásul a szerdai UEFA-kupa-finálé előtt a játékosok első kézből vehették át a siker receptjét: az 1992-es KEK-döntőn (2–0) Thomas Schaaf vezetőedző és Klaus Allofs menedzser egyaránt pályára lépett, utóbbi szerezte a vezető gólt a Monaco ellen. Baljós előjelnek számított viszont, hogy az említett két szakemberrel együtt a csapat legértékesebb futballistája, Diego eltiltás miatt szintén csak kívülről segíthetett.
A szerepét megöröklő Mesut Özil finoman szólva sem felelt meg az elvárásoknak, alig-alig avatkozott játékba. A nagyobb baj azonban az volt, hogy néha a hátvédek sem léptek fel kellő határozottsággal: elég, ha csak a Sahtar vezető találatát megelőző helyzetet említjük, amikor is Sebastian Prödl és Naldo szinte díszkíséretet adott a kapuig menetelő Luíz Adrianónak.
Korábban is tudtuk, hogy nem a védelem a Werder legerősebb sora (az idény eddigi 53 mérkőzéséből csupán nyolcat úszott meg kapott gól nélkül), az UEFA-kupa döntőjében azonban kissé furcsán hatott, hogy a gárda kis túlzással csak akkor nem volt veszélyben, amikor támadott. Szerencséjére azt elég sokszor tette, még ha Naldo szabadrúgásgóljánál nem is éppen a klasszikus formában. A hátsó vonal megingásai azonban végül a csapat bukásához vezettek: Jádson gólja előtt érthetetlen helyezkedési hibákat követtek el a brémai védők.
