A becsület és a pénz is motivál

2009.05.21. 00:09
Címkék
Szerda este Isztambulban rendezik meg az UEFA-kupa történetének utolsó döntőjét, amelyben a Sahtar Doneck és a Werder Bremen csap össze. Előbbi csapat fennállása első, utóbbi második európai kupatrófeáját hódíthatja el a Fenerbahce stadionjában.

replők pedig busás juttatásra, legalábbis ebben bízik Razvan Rat. A Doneck román hátvédje büszkén megemlítette, hogy a döntőbe jutást fejenként 185 ezer euróval (!) hálálta meg Rinat Ahmetov klubtulajdonos, a rendkívül motivált Rat pedig azt reméli, hogy „a trófea elhódítása esetén Ahmetov úr legalább megduplázza a nekünk járó prémiumot”.

Ami pedig a másik oldalt illeti: a Werder nem csupán saját érdekeiért küzd, hiszen a német klubcsapatoknak a Bayern München 2001-es BL-győzelme óta nem csurrant-cseppent semmi az európai porondon, az UEFA-kupát meg a Schalke mindmáig emlékezetes 1997es menetelése óta nem tudták elhódítani. Az eddig egy kontinentális címet (KEK, 1992) szerző brémaiak ráadásul hendikeppel indulnak, mert eltiltása miatt nem húzhat szerelést az UEFA-kupában öt gólt szerző brazil Diego, valamint – hasonló okok miatt – a csatár Hugo Almeida, és hiányzik majd a védelemből a sérült Per Mertesacker.

Diego távollétében Mesut Özil lehet a Werder nyerő embere, akire így nagyobb feladat hárul a középpályán, s török származása miatt neki hatványozottan fontos a jó szereplés Isztambulban. „Világéletemben Fenerbahce-szurkoló voltam, szerdán pedig megmutatom, hogy belém is szorult a legendás török küzdőszellemből” – igyekezett nyilatkozatával már a meccs előtt teljes mértékben a Bremen mellé állítani a több tízezres török nézősereget a 20 esztendős, ügyes futballista.

A Werder kapcsán érdemes megemlíteni, hogy bár a bajnoki szereplése finoman szólva is csalódást keltő (a 10. helyen zárja majd a hét végén befejeződő Bundesliga-idényt), még így is a legeredményesebb német csapat lehet, hiszen a Német Kupában is egyetlen győzelemre van a trófea megszerzésétől. Nem mellesleg ebben majdnem „hasonlít” rá a Sahtar, amely ha túljut a Dinamo Kijev elleni Ukrán Kupaelődöntőn (az első mérkőzést 1–0-ra megnyerte), vélhetően nem okoz gondot számára a fináléban a Vorszkla Poltava legyőzése.

További írásaink az UEFA-kupáról a 8. és a 20. oldalon

Legfrissebb hírek

Pintér Dánielt nem engedte el az Inter Miami az amerikai U20-as válogatotthoz

Minden más foci
5 perce

Az Ázsia Kupán még Morijaszu irányítja a japán labdarúgó-válogatottat

Foci vb 2026
24 perce

Keita nélkül a zöld-fehérek – megvannak a kezdőcsapatok a Twente–FTC Európa-liga-mérkőzésre

Európa-liga
27 perce

Paks: Szalai József az előretolt ék a Panathinaikosz ellen – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
31 perce

Kajakverseny és csocsó az F1-es pilótákkal

F1
37 perce

Luka Modric már klublegenda a Milannál – alá is írt újabb egy évre

Olasz labdarúgás
39 perce

Nyílt vízi úszás: magyar aranyak, ezüst és bronz az ifi Eb nyitónapján

Utánpótlássport
43 perce

Hamilton elárulta az NS-nek, róla nevezik el a Hungaroring egyik kanyarját

F1
1 órája