A becsület és a pénz is motivál

2009.05.21. 00:09
Címkék
Szerda este Isztambulban rendezik meg az UEFA-kupa történetének utolsó döntőjét, amelyben a Sahtar Doneck és a Werder Bremen csap össze. Előbbi csapat fennállása első, utóbbi második európai kupatrófeáját hódíthatja el a Fenerbahce stadionjában.

A 2012-es Európa-bajnokságot „társbérletben” megrendező Ukrajna számára különös jelentőséggel bír a szerda esti finálé, hiszen az UEFA-kupa történetében még sohasem avattak ukrán győztest, sőt az európai sorozatokban „mindössze” két trófeával büszkélkedhet: a Dinamo Kijev révén, még a szovjet korszakból, két KEK-diadallal (1975, 1986). Most pedig reális esély mutatkozik arra, hogy a Werderhez hasonlóan a Bajnokok Ligája csoportköréből „alászálló” donecki bányászcsapat a csúcsra érjen.

Egyrészt a fináléig vezető úton eltakarította a gyengének semmiképpen sem nevezhető, kétszeres UEFA-kupa-győztes Tottenhamet, a 2005-ben diadalmaskodó CSZKA Moszkvát, a korábbi BL-első Olympique Marseille-t, valamint az országos rivális Dinamo Kijevet – méghozzá úgy, hogy az Isztambulig vezető út nyolc mérkőzésének egyikén sem kapott egynél több gólt, annyit is csupán négyszer. Márpedig a kontrajátékra bazírozó együttesek esetében különösen fontos, hogy a védelem biztos lábakon álljon.

„A megfelelő védekezés csak egy részét képezi a sikernek, ahhoz azért támadni is kell. Csapatom mindenesetre megérett a nemzetközi diadalra, s ezt most a pályán kell bebizonyítania. Önbizalomtól telve, teljes készültségben várjuk a finálét” – hangoztatta Mircea Lucescu,a Sahtar román vezetőedzője, utalva arra, hogy együtteséből az eltiltott Tomás Hübschmant leszámítva valamennyi futballistájára, így a veszélyes brazil ötös fogatra (Fernandinho, Jádson, Ilsinho, Luíz Adriano, Willian) is számíthat. A fősze- >>>

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik: Nagyon fontos a jó kapcsolat a sportolók és az újságírók között

Magyar válogatott
24 perce

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte!

Magyar válogatott
47 perce

Tenisz: Mokán István Damján elődöntős az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
48 perce

Diário As: 1.2 millió dollárt ajánlott fel a szövetség dolgozóinak a vb-győztes csapat egyik tagja

Foci vb 2026
51 perce

A férfiak és a nők sem birtak a csehekkel a sakkolimpián

Egyéb egyéni
1 órája

Infantino párbeszédet szorgalmaz a tervezett FIFA-reformok előtt

Minden más foci
1 órája

Részleges szalagszakadást szenvedett a Nyíregyháza kapusa

Labdarúgó NB I
2 órája

A tökéletes szezont nem adták ingyen – sztárportré Masai Russellről

Képes Sport
2 órája