Ki marad a végén?

Ha egy tizenéves labdarúgó meggondolatlanul nyilatkozik, betudhatjuk éretlenségének, tapasztalatlanságának. Ha viszont egy ország miniszterelnöke, egy világhírű futballklub tulajdonosa állít valami meghökkentőt, nehéz a szándékosság gyanúját elvetni. Hogy ne rébuszokban beszéljünk: Silvio Berlusconi, a Milan (és Olaszország) első embere a minap Egyiptomban néhány turistának arról beszélt, hogy az együttes idénybeli viszonylagos sikertelenségéért kizárólag Carlo Ancelotti vezetőedzőt terheli a felelősség. Márpedig ha egy Berlusconi-féle dörzsölt diplomata a világ másik végén elejt egy megjegyzést, alighanem számít rá, hogy az hamarosan az érintettek fülébe is eljut.

És hiába játszotta a tudatlant a politikus repülőgépe olaszországi landolását követően („Tessék? Hallom, hogy jobbra-balra idézgetnek tőlem, de könyörgök, én most pottyantam ide a felhők közül, fogalmam sincs, miről beszélnek!”), hiába tagadtatta a kritikát jobbkezével, Adriano Galliani Milan-alelnökkel, az üzenet alighanem nagyon is tudatos volt.

Régóta rebesgetik, a Milan és Ancelotti útjai elválhatnak egymástól, és ha nyilvános kenyértörésre nem is került sor, egy-egy ilyen, „egyiptomi turisták” fülébe súgott félmondat sokat elárulhat a valós szándékokról. A felszínen eddig csak cáfolatokat lehetett hallani az ügyben, a mélyben viszont egyre szembetűnőbb a mozgolódás.

Ami Ancelotti jövőjét illeti, a legkevesebb, amit elmondhatunk róla, hogy ő a Chelsea első számú kiszemeltje a menedzseri posztra. A nyáron minden kérés, könyörgés és siránkozás ellenére távozik a londoniaktól Guus Hiddink, aki ugyan a Luiz Felipe Scolari hozta latinos rendetlenség helyébe fél év alatt katonás fegyelmet – és eredményeket – teremtett, azonban az orosz szövetségi kapitányi tisztségét nem akarja tovább félállásban betölteni. A Milan szakvezetője pedig már korábban felkeltette Roman Abramovics klubtulajdonos érdeklődését, és az orosz mágnás most is számítana rá, sőt egyes hírek szerint már 2013-ig szóló előszerződést is kötött vele.

Jelentős fejlemény vasárnap vagy a jövő hét elején várható az ügyben, Ancelotti állítólag akkor készül bejelenteni klubváltását. (Vagy ha a Berlusconival egyeztetett hét végi beszélgetése nyomán gyökeres fordulat következne be: a Milannál maradását.) Az angol sajtó azonban nem szereti, ha várakoztatják, a dolgok elébe szaladva már most sorolja az Ancelotti-éra első lehetséges intézkedéseit: az edző megpróbálná magával hozni Kakát és Andrea Pirlót, szívesen látná új együttesénél a Genoa gólvágóját, Diego Militót, az Aston Villában szereplő Ashley Youngot, valamint az Arsenalt erősítő Emmanuel Adebayort.

S hogy ki venné át a Milan irányítását? Talán az Ajaxtól dicstelenül távozó korábbi klubkedvenc, Marco van Basten, talán a csapatnál szakmai igazgatóként tevékenykedő Leonardo, talán a Cagliarinál kisebb csodát tévő Massimiliano Allegri, talán a Barcelonával korábban BL-t nyerő, szintén exmilanos Frank Rijkaard. Nehéz eldönteni, hogy melyik jelöltnek van (lenne) a legnagyobb támogatottsága, hiszen a Milan esetében a tulajdonos mellett a szurkolók és a játékosok preferenciáit sem lehet figyelmen kívül hagyni. Mondják, az öltözőben Van Basten nevét suttogják mostanában, és róla Galliani is azt nyilatkozta egyszer: „Számomra olyan ő, mint a Madonna!”

Hogy Andrij Sevcsenkót és Ronaldinhót érinti-e egyáltalán ez az ügy, nem tudni, hiszen mindkettejüknek kifelé áll a szekere rúdja: az ukrán csatár kölcsönszerződése lejártával elvileg visszamegy a Chelsea-hez, de az is előfordulhat, hogy „hazatér” a Dinamo Kijevhez, a Milannál orra bukó brazil aranylabdás pedig a Flamengo megkeresése mellett európai klubok ajánlatain is gondolkodhat.

S ha a fentieknek csak a fele is valóra válik, már kezdhetünk beszélni a Milannál évek óta – hiába – sürgetett vérfrissítésről.