Emberség

Erősített a Veszprém: hároméves szerződést kötött Marko Vujinnal. Hogy a szerb átlövő az ezt megelőző három esztendőben is a csapat tagja volt, ne tévesszen meg senkit: tavaly elkötelezte magát a Gummersbachhoz, és az írásban rögzítetteknek megfelelően az idén nyáron kellett volna Németországba költöznie. Az ország- és klubváltás azonban elmarad – nem utolsósorban azért, mert a játékos rádöbbent, kézilabdázni mindenhol jó, de a legjobb Veszprémben, az MKB pedig mindenáron meg akarta tartani. Utóbbi félmondat egyébként szó szerint értendő. S a történet ezen a ponton átültethető egy mesébe. Az egyesület ugyanis nem kis áldozatot hozott azért, hogy ne kelljen új átlövő után néznie. Egyrészt – a hírek szerint nem keveset – fizetett a Vujin játékjogát egy éve ingyen megszerző Gummersbachnak, másrészt megemelte a klasszis bérét. Nem csoda, hogy Marko Vujinnal madarat lehet fogatni. Holott három hónapja még ő is úgy érezte, nincs az a pénz, amiért Veszprémben folytatná pályafutását. Úgy volt vele (s nem egyedüliként vélekedett így…), hogy ahol olyan gyalázatos dolgok megtörténnek, mint egy sportoló meggyilkolása, ahol olyan aljas „emberek” élnek, akik gondolkodás nélkül szíven szúrnak egy 26 éves fiatalembert, onnan jobb mihamarabb elmenekülni. És ismerjük el: ha így tett volna, egy rossz szót sem lehetne szólni rá. Csakhogy az átlövő végül a maradás mellett döntött. Mint mondja, többek között azért, mert legjobb barátja elvesztése után morálisan annyira összekovácsolódott a csapat, mint még soha, minek következtében úgy összeállt és úgy kézilabdázott, mint még soha (hej, az a BL-negyeddöntő a Ciudad ellen…), éppen ezért sehol másutt nem akar élni és játszani, csak Veszprémben. A feltehetőleg a maradás mellett szóló legfontosabb érv így hangzott: „Marian Cozma rengetegszer mondta nekem, hogy a Veszprém a világ legjobb csapata, és hogy Bajnokok Ligáját nyer majd. Mindent elkövetek azért, hogy a következő három évben valóra váltsam Marian álmát”. Erről szól hát ez a történet. Nem pénzről, hanem barátságról, emberségről. Vagyis arról, amit sosem fognak tudni kiölni a sport(olók)ból: az érzésekről.