Egy darab káposzta

Hogy is kezdődött?

Vadkerti Attila szerint úgy, hogy a szegedi ifjúsági csapat tréningjére menet Ilyés Ferenc egyszer csak felkiáltott…

„Történt, hogy miután Feci Szegedre került, ráadásul szembeszomszédok lettünk, a gondjaimra bízták, mondván, nem ismeri a várost, menjünk együtt az edzésekre. Habár az, hogy együtt mentünk, túlzás, én caplattam elöl, ő baktatott mögöttem, egy szót sem szóltunk egymáshoz. Mígnem hirtelen megállt, majd riadt arccal felkiáltott, hogy hűha, elfelejtettem alsógatyát hozni…”

Feci a római idegenvezető

Alighanem fentiekből is kiderül, hogy a két játékos barátsága nem az első kézfogás pillanatában köttetett meg. A kilenc évvel ezelőtti emlékeit felelevenítő Ilyés Ferenc ezzel kapcsolatos mondandója is ezt támasztja alá: „Mi tagadás, nem volt ínyemre, hogy istápolnak, hogy jobbra-balra kísérgetnek. Aztán akarva-akaratlanul is szorosabb lett a kapcsolatunk, hiszen nemcsak egymás mellett laktunk, hanem egymás mellett is játszottunk. Ennek az lett a vége, hogy mára elválaszthatatlan barátok lettünk.”

„Úgy bizony – bólogat a kézilabdás berkekben csak Körteként emlegett szegedi szélső. – A barátságunk még a távolságpróbát is kiállta. Igaz, gyakran találkozunk, telefonon pedig naponta beszélünk. Bár azt el kell mondanom, hogy a feleségemmel sokkal többet fecseg, mint velem, ha nem lennék fültanúja, nem hinném el: órákon át tudnak pletykálni. Nem csoda, hogy ami Fecivel történik, arról legtöbbször nem is tőle, hanem Esztertől értesülök.”

Ami a pályán kívüli randevúkat illeti, Ilyés Ferenc gyakori vendég Szegeden, jobban mondva a Vadkerti családnál.

„Saját galériám van!” – büszkélkedik az átlövő.

„Akik még nem jártak nálunk, azoknak így mutatjuk be a lakást: ez a nappali, ez a gyerekszoba, ez a hálószoba, ez a fürdő, az ott, fönt pedig Ilyés Ferenc lakosztálya – folytatja a szívélyes házigazda. – Rajta kívül még senki nem aludt ott, tartok tőle, ha megtudná, hogy valaki az ágyában feküdt, kiverné a balhét.”

Amíg a Szeged csapatkapitánya otthonában kalauzolja a látogatókat, a Veszprém klasszisa Olaszország fővárosában vállal szívesen idegenvezetést. Hogy ez érthető legyen, arról „Körte” gondoskodik: „A Picknél néhány éve volt egy legendás trió, a Laluska, Ilyés, Vadkerti hármas. Amikor „Lala” Spanyolországba igazolt, búcsúajándékként római vakációval leptük meg. A biztonság kedvéért el is kísértük… Feci magára vállalta a kultúrember szerepét, és szervezte a különböző programokat, mit mondjak, csodás volt. Hazafelé felhúztuk a válogatott pólónkat, aminek az lett az eredménye, hogy a légikísérők azonnal a business classra irányítottak minket. Szerencsére nem kérdezték, milyen tornán voltunk és hányadikként végeztünk…”

Tudják, bármikor számíthatnak a másikra

Két éve, hogy Ilyés Ferenc is elköszönt a Szegedtől. Hozzátehetjük, nem mindennapi körülmények között.

„Noha Attilával mindent megbeszélek, a Veszprém megkereséséről még vele sem egyeztettem – árulja el Feci. – Úgy gondoltam, így könnyebb neki. Miután belőlem senki semmit sem tudott kiszedni a klubváltással kapcsolatban, nyilvánvaló volt, hogy előbb-utóbb nála is próbálkoznak – ettől akartam megkímélni. Azt mondja, nagyon sajnálta, hogy elmentem, de miután én Veszprémbe távoztam, a agglegény korszak véget ért, Eszter végleg hozzá költözött, összeházasodtak, s tündéri kislányuk, Luca Alda is világra jött. Azóta is boldog. Sőt boldogabb, mint valaha. Úgy fest, jó cserét csinált…”

Körte hirtelen felnevet. No nem azon kacag, hogy milyen jól járt cimborája távozásával, hanem azon, hogy kislánya éppen bedőlt a virágágyásba…

„Egyetértek Fecivel, Alda valóban tündéri. Amúgy pedig a legjobb dolga van a világon: két keresztapja is van, az egyik természetesen Feci. Fantasztikus, ahogyan a lányommal bánik, ahogy elnézem, csodálatos apa lesz. Le sem tudná tagadni, mennyire fontos neki a család. S lerí róla az is, hogy nem felejti el, honnan jött, vagyis a sikerei ellenére megmaradt annak a szerény, igaz székely embernek, aki Székelyudvarhelyről a világ egyik legjobb csapatába jutott. Megnyugtat a tudat, hogy bármikor számíthatok rá.”

Ha már itt tartunk, a Veszprémből hamarosan Lemgóba igazoló Ilyés Ferenc is megkapja a kérdést: barátjának mi a legjobb tulajdonsága?

„Az, hogy mindent megtesz azért, akit szeret. Marian Cozma tragédiájának hajnalán felhívtam Attilát, elmondtam neki, mi történt, mire ő szó nélkül autóba ült, és két óra múlva már Veszprémben volt. Nem kérdezett semmit, csak mellettem volt addig, amíg kellett.”

Azt a közhelyet, hogy félszavakból is értik egymást, e helyütt pufogtathatjuk el. Főleg annak tükrében, hogy az érintettek ezt kapásból alátámasztják.

„Egy kacsintás vagy egy nadrágrángatás, és a másik máris tudta, mi következik – így Ilyés Ferenc. – Ez volt az előnye annak, hogy a pályán kívül is sokat voltunk együtt. Hiába, mindent a kézilabdáért…”

„Feci egyszer jelezte, hogy a következő támadásnál jöhet a kínai figura – veszi át a szót Vadkerti Attila. – Nekiveselkedünk, látom, hogy Fecinél a labda, veszek egy nagy lendületet, felugrok, berepülök, aztán dolgom végezetlenül landolok az ellenfél hatosán belül. Mindenki néz rám hülyén, én meg keresem a barátom tekintetét, aki mintha mi sem történt volna, odaszól: bocs, elfelejtettem…”

Meglehet, Udvarhelyen ér véget a pályafutásuk

Azért van, ami összejött kettejüknek: a 2007-es bajnoki döntőben mindketten a győztes csapat tagjai voltak.

„A legszebb közös élményünk! – vágja rá az akkor még a szegedieket, manapság a veszprémieket boldogító Ilyés Ferenc. – Az a diadal mindent vitt. Évek óta együtt, egymás mellett játszottunk, aztán az utolsó pillanatban megvalósult a nagy álmunk. Körte nagyot sokat tett azért a sikerért, ezúton is köszönöm neki, hogy így búcsúzhattam Szegedtől. Azt viszont szívből remélem, hogy játszunk majd még egy csapatban, egy jó kínai figurára bámikor vevő vagyok…”

„Látom magam előtt: még van néhány jó szezonunk az élvonalban, majd elmegyünk levezetni a Székelyudvarhelyi KC-be – vetíti előre a jövőt Vadkerti Attila. – De amíg nem kézilabdázunk együtt, addig focizunk: immár hagyomány, hogy Pitvaroson, ahol drága szüleim élnek, minden nyáron megmérkőzünk a helybéli alakulattal. Hogy melyikünk futballozik jobban? Maradjunk annyiban, én nagyon jól kezelem a zsugát, de Fecinek is nagy hasznát vesszük…”

„Körte gyorsabb és technikásabb, ez igaz, ellenben én okosan ívelgetek, arról nem is beszélve, hogy jobb a felépítésem” – kontrázik Ilyés Ferenc.

Amiben viszont nem ismernek tréfát, az a idei finálé.

„Szerintem mi nyerünk” – rögzíti a veszprémiek frontembere.

„Érdekes csata lesz, bízom benne, hogy a végén mi ünnepelhetünk” – tör elő az optimizmus a szegediek csapatkapitányából. Aki a márciusi térdszalagszakadásában is talál pozitívumot: „Sérülésem miatt a lelátón ülök majd, onnan pedig azt kiabálhatok, amit akarok.”

A végén kérdezni sem kell, annyira biztos benne az ember: ha egyikük fogai közé beragadna egy darab káposzta, a másik halkan odaszólna.

Röhögve, persze.