Sima meccs volt

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2009.05.09. 01:12
Címkék
A pólóbajnokság elődöntőjének harmadik mérkőzésén az Eger 10–4-re nyert a Honvéd otthonában, ezzel bejutott a fináléba, ahol a címvédő Vasas lesz az ellenfele.

Még hogy nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni!

A mondást villámgyorsan megcáfolták a Honvéd és az Eger játékosai a Kőér utcában.

Egy hete, az elődöntő első meccsén is jobban kezdett a vendégegyüttes, és most is korán előnybe került, sőt ezúttal 13 perc sem kellett neki, hogy 4–1-re elhúzzon.

A nyitó negyedben Varga II Zsoltnak háromszor is elsült a keze (harmadik, kapufáról bepattanó bombája sikerült a leglátványosabban), mellette pedig Biros Péter is eredményes volt, így Szivós Márton ötméterese csak a szépségtapaszt, míg Borsós Endre utolsó másodpercekben szerzett gólja a kapaszkodót jelentette a hazaiaknak.

Nem ment a Dominónak. Az előző két találkozóhoz hasonlóan viszonylag sok akciógólt kapott, ráadásul az Eger ezúttal is rendkívül határozottan, keményen védekezett; akadt olyan hazai emberelőny, amikor lövésig sem jutott el a Honvéd, amely mintha túlbonyolította volna egy-egy fórját, a jobbnál is jobb helyzet keresése közben pedig lejárt a húsz másodperc.

A játék képe a második negyedben sem változott sokat, Hegedüs Gábor duplájával már 6–2-re vezetett az Eger, míg a vendégek hetedik gólja igen jól jellemezte a mérkőzés addigi alakulását. Az Eger fórban adogatott, a Binder Szabolcsnak betett labda leperdült a bekk kezéről, de miközben már úszhatott vissza a kiállított játékos, Hárai Balázs két álmélkodó védő között a leggyorsabban reagálva betalált.

Nem kellett nagy jóstehetség ahhoz, hogy a szünetben kijelentsük: eldőlt a párharc. Tovább erősítette ezt a vélekedést, hogy az Eger a fordulás után sem állt le, és a harmadik szakaszt is megnyerte az ekkorra már – valahol érthetően – hitehagyottnak tűnő Honvéd ellen.

Az Eger tehát a Vasashoz hasonlóan a lehető legrövidebb idő alatt (a címvédőnél ez két, a hevesiek esetében három meccset jelentett) harcolta ki a döntőbe jutást, így megismétlődik a tavalyi finálé – május 22-től újra Vasas–Eger a bajnoki címért.

Legfrissebb hírek

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
4 órája

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
4 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
5 órája

Szoboszlai Dominik mezt cserélt Cristiano Ronaldóval az öltöző előtt – videó

Magyar válogatott
5 órája

Marco Rossi: Nem szabadott volna kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
5 órája

Roberto Martínez: Cristiano Ronaldo csapatkapitányhoz méltó teljesítményt nyújtott

Magyar válogatott
6 órája

Varga kettőt fejelt, Cristiano Ronaldo is betalált a Puskás Arénában – videós összefoglaló

Foci vb 2026
6 órája
Ezek is érdekelhetik