Visszavonulót fújt a vezér

Tényleg ez volt az utolsó?Tényleg ez volt az utolsó?

Attól függ, mire gondolnak.

Természetesen a válogatottságra.

Az nem biztos, ha viszont a világbajnokságra értenék, igen a válaszom. Ilyen tornán valószínűleg nem szerepelek többé, azt viszont nem zárom ki, hogy felkészülési meccseken, barátságos találkozókon pályára lépek. Feltéve persze, hogy a szövetségi kapitány igényt tart rám.

Ebből következően klubszinten még folytatja…

Így van. Az NZ Starsnál azt kérik, hogy maradjak, s ez nekem sincs ellenemre.

Úgy tűnik, nehezen tud elszakadni a pályától…

Csodálkoznak? Majdnem negyvenéves vagyok, s eddig szinte a jégkorong töltötte ki mindennapjaimat. Nem könnyű lemondani róla, és nem is akarok. Egy ideig még játszom, s azután sem szeretnék elszakadni a sporttól, a hokitól.

Edzősködne?

Nagyon szeretem a gyerekeket, de érzésem szerint nem lennék jó tanítójuk, ezért valószínűleg nem is próbálkozom meg vele. A Starsnál már beleszagoltam a vezetésbe, hasonló feladatokat a jövőben is szívesen vállalnék, sőt a hosszú pályafutásom során szerzett tapasztalatokat a jégkorongon kívül, szélesebb körben is kamatoztathatnám. Ha lehetőségem nyílik rá…

Ha már a pályafutását említette: teljesnek érzi azt a több mint harminc évet, amelyet a jégen töltött?

Hogyne érezném teljesnek! Pályára léphettem az A-csoportos világbajnokságon, s ez minden képzeletemet felülmúlta. Gondoljon csak bele, micsoda utat járhattam be: voltam én C-csoportos vébén hetedik helyen végző válogatott tagja is, néhány nappal ezelőtt pedig többek között Kanadával és Szlovákiával játszottunk a legjobbak között Svájcban.

Értsük ezt úgy, hogy az utóbbi másfél hetet tekinti pályafutása csúcsának?

Mindenképpen.

Pillanatnyi csalódottságot sem érez amiatt, hogy végül kiestek a világelitből?

Nem.

Őszintén?

Őszintén. Nekünk – és ezt tényleg komolyan mondom – már az is óriási élmény volt, hogy ott lehettünk, és egyetlen meccset, pontosabban annak is csak két harmadát leszámítva egyáltalán nem okoztunk csalódást, vállalható volt a produkciónk.

Bizonyára az osztrákok elleni találkozóra gondol, az volt a kakukktojás…

Az első szünetig minden rendben volt, aztán szétestünk, és beleszaladtunk egy nagy vereségbe. Viszont játszottunk a vébé előtt öt felkészülési meccset, volt a vébén hat találkozónk, vagyis harminchárom harmadból mind-össze kettő sikerült rosszul. Úgy vélem, ez olyan csapattól, mint a miénk, bőven tűréshatáron belül van.

Milyen érzésekkel gondol vissza a szlovákok és a fehéroroszok elleni mérkőzés hajrájára?

Valóban bosszantó volt. Kétszer is esélyünk nyílt rá, hogy bejussunk a középdöntőbe, akkor pedig nem egy kiesett válogatott kapitányaként beszélgethetnénk. Mit mondjak? Nem volt szerencsénk.

Nem úgy, mint tavaly Szapporóban…

Igen, Fortuna ott valóban segített bennünket, az az érzésem, most visszavette, amit akkor adott.

Valóban csak a balszerencsén múlt?

Is. És persze volt valaki, aki nagyon hiányzott közülünk. Gabi nélkül nem voltunk, nem lehettünk teljesek. Mindig is tudtuk, hogy emberileg és szakmailag sokat számít a jelenléte, s most megtapasztaltuk, milyen nélküle. Kimondhatatlanul hiányzik… És – hogy folytassam az okokkal – ne feledkezzünk meg a rutintalanságunkról sem.

Fura ezt olyan együttesről hallani, amelynek meghatározó játékosai jóval harminc fölött járnak…

Ez igaz, de ebben a mezőnyben, az A-csoportban mi akkor is rutintalannak számítunk. Hasonló helyzetet a franciák megoldottak a németekkel szemben, nem is voltak kiesési gondjaik. De miről is beszélek, amikor a pályafutásom nagyobb ré-szében – és vagyunk még így néhányan a csapatban – évente három-négy hónapot voltam jégen, a többit focizással töltöttem. Ha jobban belegondolok, szerintem többet fociztam, mint jégkorongoztam, mégis sikerült eljutnom, eljutnunk idáig. Az a plusz viszont már hiányzott, amellyel egy kicsivel jobbak lehettünk volna Svájcban. Szóval nekünk még szoknunk, tanulnunk kell ezt a légkört, és akkor biztosan nem kapunk gólt tizenhárom másodperccel a meccs vége előtt három háromnál.

Észrevette, hogy még mindig többes számban beszél?

Tényleg… Pedig ez már valóban nem az én gondom lesz. Legalábbis nem a válogatottnál, egy világbajnokságon.

Még egyszer rákérdezünk: biztos?

Higgyék el, már eldöntöttem.