Az elnyűhetetlen profi

Alighanem sokan emlékeznek rá: miután a tavaszi idény rajtján elmaradt a Zalaegerszeg–DVSC-TEVA és a Győri ETO FC–Szombathelyi Haladás összecsapás, az MLSZ versenybizottsága az időjárási viszonyokra hivatkozva a teljes tizenhetedik fordulót későbbi időpontra halasztotta. A pótlásra kedden és szerdán kerül sor, és bár a két játéknap több rangadót is tartogat (ilyen a keddi Haladás–Fehérvár és a szerdai DVSC–Győr párosítás), sokaknak egy csúcsbeállítás miatt maradhat emlékezetes a forduló.

Amennyiben semmi váratlan nem jön közbe, Kuttor Attila ötszáznegyvenedszer lép pályára a legjobbak között, és ezzel utoléri korábbi csapattársát, a listavezető Illés Bélát.

Ötszáznegyven...

Kimondani is sok, nem hogy ennyi mérkőzésen futballozni.

Ráadásul nem a megye kettőben (bár ott is kalaplengetést érne a hasonló teljesítmény), hanem az élvonalban. Sokáig az gondoltuk, a tatabányai Szabó Györgyöt lehetetlen befogni, ötszáztízszer senki sem játszik majd az NB I-ben. Aztán jött Illés Béla, aki visszavonulásáig ötszáznegyvenszer kapott bizalmat edzőitől, majd harmadikként egy Zalaegerszeg elleni találkozón Kuttor Attila is elérte az ötszázas álomhatárt. Gondoljunk csak bele: tizenhatos bajnoki mezőnnyel számolva egy bajnoki évben harminc mérkőzést játszhat egy labdarúgó, vagyis az ötszáznegyven találkozó nem kevesebb, mint tizennyolc év alatt jöhet össze, de csakis akkor, ha egyetlenegyszer sem sérül meg, nincs eltiltva és folyamatosan élvezi edzője bizalmát...

Hogy a sors a legnagyobb rendező, annak igazolására egyetlen adat: a harminckilencedik születésnapját május 29-én ünneplő hátvéd éppen a Fehérvár ellen ér fel a csúcsra.

És hogy ez miért érdekes?

Nos, azért, mert Kuttor Attila 1989 nyarán a Videoton színeiben mutatkozott be az élvonalban (egy Veszprém ellen 1–0-ra megnyert meccsen). A fehérváriak akkori edzője, a fiatalon elhunyt Kaszás Gábor nyilatkozta majd húsz éve, hogy nagy jövő előtt áll a Diósgyőrből igazolt labdarúgó – igaza lett.

A Kutya becenéven emlegetett futballista akkoriban még gyakran a középpálya jobb oldalán kapott szerepet, majd egy sorral hátrább került, a fiatalabb drukkerek pedig már rendre a védelem tengelyében, a hátsó alakzat irányítójaként láthatták, láthatják a pályán. A Videotonon kívül szerepelt a Győr, a Diósgyőr, az MTK, a DVSC, a Siófok és a Haladás együttesében is, legnagyobb sikerei egyértelműen a fővárosi klubhoz köthetők: 1997-ben bajnoki címet szerzett (a harmincnégy találkozóból harminckétszer volt a pályán), 1997-ben és 1998-ban és 2006-ban pedig Magyar Kupa-győztes csapat tagja lehetett (az 1998-as fináléban a kék-fehérek az ő találatával győzték le az Újpestet). Egy kupagyőzelem még a fehérváriakkal is összejött (2006-ban), a válogatottban pedig tizenkilencszer jutott lehetőséghez (először 1993-ban, az Oroszország elleni 1–3-as meccsen, utoljára 2004-ben, a Japán ellen 3–2-re megnyert találkozón).

Hogy melyik párharc lesz a végállomása ennek a kivételesen hosszú pályafutásnak, talán maga az érintett sem tudja, ám azt elárulhatjuk, Kuttor Attila közel a negyvenhez miért versenyképes még mindig a nála jóval fiatalabbakkal is. Azért, mert egyfelől szerencsés alkat, hiszen elkerülik a súlyos sérülések, másrészt a fejjátéka, a győzni akarása, a rutinja, hogy „olvasni” tudja a játékot, mind-mind olyan tulajdonságok, amelyek még mindig a pályán tartják őt.

Mint tudjuk, kedden immár ötszáznegyvenedszer...